Szórakozás

Ki nyeri a VV6-ot? – Exvillalakók latolgatták az esélyeket

Az már biztos, hogy a Való Világ utolsó párbaját Iza és Zsófi vívja egymással, a győztes pedig automatikusan a fináléba kerül, ahol Aurelioval és Vikivel küzdhet meg a főnyereményért.

A valóságshow korábbi évadainak szereplőivel és a jelenlegi széria már kiesett játékosaival vettük számba az esélyeket. A legtöbben Aurelio és Zsófika nevét emlegették, és az is kiderült, hogy szívesen látnának végre egy női nyertest.

Fotó: RTL2 Sajtóklub

A legutóbbi győztes, VV Attila a napokban személyesen is megismerhette a még versenyben lévő játékosokat, hiszen pár napra visszaköltözött a villába. Habár Iza pozitív csalódás volt számára, mégis Aurelio és Zsófi került hozzá a legközelebb.

“Nagyon megkedveltem mindkettőjüket, Zsófinak én segítettem a kampányfilmje elkészítésében, ezért remélem, hogy ők ketten fognak a végén a nappaliban állni. Nem tudnék választani közülük, ezért csak becsukom a szemem és kivárom a nézők döntését. Vikiről sem akarok rosszat mondani, de nem volt túl barátságos velünk, pedig csak vendégek voltunk” – mesélte Attila a Hir24-nek.

Alekosz, aki manapság Mark Zuckerberggel vált levelet, biztos benne, hogy Zsófi lesz a győztes. “Olyan helyzetbe került, nem feltétlenül tudatosan, ami miatt ő fogja nyerni a játékot. Nem volt ez mindig így, korábban elég halovány volt, de a többiek nyerő pozícióba hozták. Szombaton este Iza fog elbúcsúzni, de Viki is csalódni fog, mert ő nagyon erőlködik. Habár Aurelio elég színes volt a játék során, ez nem lesz elég a győzelemhez. A VV6-ban nem voltak kiemelkedő személyiségek, csak töltelékemberek” – fejtette ki véleményét Alekosz.

Az időközben csatornát váltó Szandikát is megkerestük, aki elmondta, hogy nem követi az eseményeket, mert leköti a munkája és egyébként sem érdekli már a műsor.

VV Béci azonban nagyon is képben van a történésekkel, hiszen ő a BeleValó Világ egyik műsorvezetője. Szerinte unalmas már, hogy a tehetségkutatókat és a valóságshow-kat is rendre fiúk nyerik, ezért örülne, ha ezúttal egy lány vinne el mindent.

Fotó: RTL Klub / Sajtóklub

A VV6 férfifalója, Charlotte más állásponton van, ő kifejezetten boldog, hogy a lányok vívják meg az utolsó csatát, így kedvence nagyobb esélyt kap a győzelemre. “Se Iza, se Zsófi nem a szívem csücske, kifejezetten ráz tőlük a hideg, ezért nem izgat, hogy melyikük esik ki. Annak örülök, hogy Aurelio megúszta a párbajt, én neki szurkolok, mert tetszik az őszinte játékstílusa és egy igazi show-man” – magyarázta a villaszerelmével nemrég szakító Charlotte a Hir24-nek.

Az idei széria korelnöke és első kiesője, VV Laci is arra tippel, hogy a szájhős Aurelio kerül a dobogó legfelső fokára, ennek ellenére ő teljes mellszélességgel Zsófi mellett áll. “Épp most forgattuk le Zsófika kampányfilmjét. Természetesen neki szurkolok, mert ő nem olyan gonosz és idegesítő, mint Iza.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik