Szórakozás

Újra tud járni és beszélni Bajor Imre

A színésznek korábban két-három hónapot jósoltak, ez azonban az új kezelés hatására megváltozott, Bajor pedig egyre jobban van.

Újra tud járni Bajor Imre, és a beszéd is sokkal jobban megy neki – írja a Blikk. A színész ugyanis agydaganata miatt járni is alig tudott, és a beszéd is problémákat okozott neki. Az őt kezelő, természetes gyógymódokkal foglalkozó intézet névadója a lapnak elmondta, hogy bár Bajor eleinte fegyelmezetlen beteg volt, mostanra megváltozott a hozzáállása.

Fotó: Prizma TV

“Bizakodóak vagyunk, mert Imre állapota szépen javul. Már a saját lábán jár, és a beszéde is folyékonyabb. A kezelések előtt ugyanis már azzal is gondjai akadtak. Eleinte fegyelmezetlen beteg volt. Úgy kellett lelket önteni belé. Cigizett, és csak részben tartotta be az utasításokat. De esetében ez érthető volt. A leletei alapján ugyanis csupán két-három hónapot adtak neki. Ez azonban szerencsére mostanra megváltozott. Már nem a lemondás jellemzi Imit, hanem a harc. A szakorvosokkal konzultálva végezzük a kezeléseket, és úgy tűnik, ez a jó irány. A speciális terápiának köszönhe­tően egyelőre nem növekedtek tovább a daganatok. Ez pedig mindenképp bizakodásra ad okot!” – mesélte a lapnak a jó hírt dr. Vargha Zoltán.

Bajor hangulata a barátok szerint is sokat javult az utóbbi időben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik