Közlekedési korlátozást rendeltek el a Visegrádnál szerdán léket kapott, zátonyra futott német teherhajó stabilitásának megtartására arra az időre, amíg a mentési terv elkészül.
Az MSZP arra kéri a Fideszt, hogy számoljon el azzal, milyen adatbázisból, illetve mekkora összegből és kinek a pénzügyi támogatásából finanszírozza kampányleveleinek kiküldését.
Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a két évvel ezelőtt történt esztergomi rendőrgyilkosság elkövetőjét csütörtökön jogerősen a Győri Ítélőtábla.
Most még nem, 2012-től viszont már kaphatnak támogatást a kutatóegyetemi címet birtokló felsőoktatási intézmények. Fontos azonban, hogy nekik nem a hazai, hanem a nemzetközi piacon kell megmérettetniük magukat.
Noha kiválasztotta az aspiránsokat, nem indul Győr-Moson-Sopron megyében a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) az országgyűlési választáson - mondta csütörtöki mosonmagyaróvári sajtótájékoztatóján Szentkuti Károly, a párt megyei elnöke.
A Fidesz szerint a szocialisták eldöntötték, hogy ha módjuk lesz rá, újra be fogják vezetni az ingatlanadót vagy ezen, vagy egy más néven. Az MSZP szerint viszont a Fidesz "titkos műhelyeiben szövögeti" az ingatlanadó tervet.
Folyamatosan készülnek az MDF választási programjának mellékletei, amelyek egyebek közt a környezetvédelemmel, a vidékfejlesztéssel, valamint az egészségüggyel is foglalkoznak.
Választási etikai kódexet írtak alá csütörtökön Mosonmagyaróváron az áprilisi országgyűlési választásokon a Magyar Szocialista Párt (MSZP), a Fidesz-KDNP, a Magyar Demokrata Fórum (MDF), illetve a Lehet Más a Politika (LMP) színeiben induló politikusok.
Ketten haltak meg kihűlés miatt szerdán a Jászságban, a rendőrség a jászkiséri és a karcagi férfi halálának esetében is kizárta az idegenkezűséget - közölte csütörtökön honlapján a rendőrség.
Gyerekek, mentősök és egy rendőr is megsérült abban a balesetben, amely csütörtökön reggel történt a nagy ködben Hajdúböszörmény és Pród között a 35-ös számú főúton
Akár tömeges katasztrófa is bekövetkezhet a Pécsi Nemzeti Színházban a teátrumot, valamint a szomszédos lakóépületet összekötő födémszerkezet meggyengülése miatt - írta csütörtökön az Új Dunántúli Napló.
Házkutatást tartanak a MÁV Informatika Zrt.-nél csütörtök délelőtt; a rendőrök tanácsadói szerződéseket, végkielégítéseket és munkaszerződéseket vizsgálnak. A nyomozás a közlekedési miniszter feljelentése nyomán kezdődött.
Szmogveszélyre figyelmeztetik a salgótarjániakat, mert a légszennyezettség - akárcsak a múlt héten - megint meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket. Emiatt a szmogriadó tájékoztatási fokozatát rendelte el Székyné Sztrémi Melinda (Fidesz) polgármester.
Mintegy háromezer embernek nyújtott orvosi segítséget a földrengés sújtotta Haitin a magyar kormány által küldött mentőcsapat, amelynek tagjai szerda éjjel érkeztek haza.
Szökést kísérelt meg egy előzetes letartóztatásban lévő férfi a Kecskeméti Városi Bíróság épületében szerdán, de a bilincsein lévő vezetőszíj beakadt az épület ajtajának a kilincsébe és így el tudták fogni őt az őrök.
Demszky Gábor főpolgármesternek sokkal határozottabban kellett volna fellépnie már korábban Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettessel és Mesterházy Ernő főtanácsadóval szemben - véli Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője.
Váltóállítási nehézségek miatt késések a szobi és a veresegyházi vasútvonalon, Pápánál baleset miatt szünetel a forgalom. Kisújszállás és Karcag között csak egy vágány járható, mert megsérült a felsővezeték.
Eleinte borult lesz az ég, és főként északon várható még csapadék: északkeleten havazásra, másutt havas esőre, esőre, de néhol akár ónos esőre is számítanunk kell.
Minősítési rendszert vezetne be a pedagógusoknak a Fidesz. Aki ebben az osztályozásban alkalmatlannak bizonyul, azt el kell bocsátani - mondta a Népszavának Sió László.