Egy tizennégy éves fiú és egy tizenöt éves lány lett rosszul az egyik szegedi iskolában, miután osztálytársuk a szünetben füves cigivel kínálta őket; a két gyermeket a mentők kórházba szállították.
Több tucat büntetőfeljelentést tett az elmúlt napokban a BKV-ügy kapcsán őt rágalmazók ellen Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szóvivője.
A gazdasági helyzettől nem függő, az emberek mindennapi életét viszont jelentősen megkönnyítő döntésekkel kezdi munkáját a Fidesz, ha megnyeri az áprilisi parlamenti választásokat - mondta Szijjártó Péter az MTI-nek adott interjújában.
Szlovák, osztrák és szlovén kormányszervekkel tárgyal az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium egy közös rendszer kiépítéséről a házi őrizetesek megfigyelésére és nyomon követésére – írja a Népszabadság.
A Magyar Nemzet azt állítja, hogy Gyurcsány Ferenc korábbi, és Bajnai Gordon jelenlegi miniszterelnököt heteken belül beidézheti tanúként a Központi Nyomozó Főügyészség a sukorói kaszinóügy kapcsán.
Mesterházy Attila szerint a választók 40 százalékát kitevő, pártválasztásukban még bizonytalan, illetve rejtőzködő szavazók között fellelhető MSZP-s támogatók miatt sokkal többen vannak, mint azt bárki gondolná.
A Forsense felmérése szerint a válaszolók relatív többsége a párt választási programját említette a leginkább fontos szempontnak a szavazáskor, a második helyre a pártok elmúlt időszakban nyújtott teljesítménye került, míg a harmadik helyen a párt első emberének alkalmassága áll.
Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármester szerint tévedett a Miniszterelnöki Hivatal (MeH), amikor a kormányszóvivő útján azt állította, hogy nem volt szerződése Mesterházy Ernővel, a főpolgármester főtanácsadójával, akit BKV-s ügyekben nemrég gyanúsítottként hallgattak ki.
A négy éve Gyurcsány Ferenccel szimpatizáló szavazók 27 százaléka ma Orbán Viktorra, 17-17 százaléka Bokros Lajosra és Mesterházy Attilára, míg 5 százaléka Vona Gáborra szavazna - olvasható a Nézőpont Intézet felmérésében.
Az elmúlt héten hét ember halála volt összefüggésbe hozható az új típusú influenza vírusával; az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma nem nőtt - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).
Kelet-Európában van igény a szélsőjobbra - ezt jelzi a Political Capital Institute extrém jobboldali politika iránti társadalmi fogékonyságot mérő Jobboldali Extremizmus Indexe (DEREX), amely 32 ország adatait hasonlítja össze.
A BKV felügyelőbizottságának (fb) volt elnöke, Székely Gábor szerint a testület a törvényi keretek között, megfelelően működött, felelősen ellátta ellenőrzési feladatait.
Az LMP szerdán bemutatta 176 egyéni jelöltjét. A listán nem nagyon vannak ismerősen csengő nevek, több polgármester viszont átigazolt hozzájuk, és vannak korábban más pártban politizálók is. Ráadásul ezen a listán van viszont a legtöbb nő.
Hagyó Miklós egy kereskedő mentalitásával irányított, de "nagy volt rá a kabát", Mesterházy Ernő politikai tanácsadó volt, aki nagyon jó kapcsolatokat ápolt a szocialisták felső köreivel - így jellemezte Demszky Gábor főpolgármester a BKV-botrányokkal kapcsolatba hozott helyettesét, és előzetes letartóztatásba helyezett tanácsadóját a Magyar Narancsnak adott interjúban.
Nem jogerősen hat év fegyházbüntetésre ítélte az élettársát tavaly júliusban, féltékenységből felgyújtó 38 éves tiszavasvári férfit szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság.
Akár 35 centiméternyi hó is hullhat a Dél-Dunántúlon szerda éjjel; Budapesten mindössze 3-8 centiméterre kell számítani; a Dél-Dunántúlra vörös figyelmeztetést adtak ki - mondta Török László, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa.
Gyanúsítottként hallgatta ki szerdán a Budapesti Nyomozó Ügyészség a volt II. kerületi rendőrkapitányt "nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés bűntette és magánokirat-hamisítás" bűntette miatt.
A kormány egyáltalán nem tervezi, hogy újabb vasútvonalakat zár be nyártól - közölte Hónig Péter közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter szerdán.