Karsai József MSZP-s képviselő velencei nyaralójában érte tetten a betörőket, akik először elmenekültek. Később azonban visszatértek, ekkor Battonya polgátmestere baltával kergette el őket.
Bizony lekomcsizott bennünket néhány lelkes kommentelőnk, azt követően, hogy tudósítottunk néhányszor Magyarország osztályfőnöke, Orbán Viktor tanóráiról. Hogy a nemzetféltő kedves olvasók után a nem különben kedves munkáslevelezők se maradjanak motiváció nélkül, tegnap Tiszaföldvárig autóztunk egy jó kis Gyurcsány-fórumért. Riport a kettővel ezelőtti ofőről.
Azonnali hatállyal leszerelte és elbocsátotta a Magyar Honvédség állományából a Honvédelmi Minisztérium Honvéd Vezérkar főnöke azt a hivatásos tűzszerész katonát, akit a katonai ügyészség előzetes letartóztatásba helyezett lőszerrel és robbanóanyaggal való visszaélés gyanúja miatt.
A kormányfő azt kérte Molnár Csabától, hogy december 1-jével vegye át a tárca irányítását. A közlekedési miniszterjelölt bizottsági meghallgatása várhatóan a jövő héten lesz, az azt követő hétfőn pedig munkába is áll.
Szerdán 2-9 fok közötti csúcshőmérsékletre, illetve havas esőre, ónos esőre számítsunk. Péntek délután viszont markáns hidegfront érkezik, amely az ezt követő éjszaka során már havazásba megy át.
Feltehetőleg egy kézigránátot dobtak be egy családi ház ablakán Pécsett kedden éjjel. A robbanásban az ott lakó pár életét vesztette, két gyermekük könnyebben megsérült.
Budapesthez hasonlóan a vidéki nagyvárosok is 8-10 százalék körüli emelésekkel kalkulálnak jövőre a helyi közüzemi szolgáltatásaiknál - írta a Napi Gazdaság.
A katonai ügyészség őrizetbe vett egy tűzszerész honvéd századost, akit azzal gyanúsítanak, hogy november 6-ra virradóan saját készítésű pokolgépet helyezett el az MSZP újpesti irodája előtt - írta a Népszabadság.
Bár elvileg minden diák megválaszthatja a tanulni kívánt tantárgyakat, sőt az azokat tanító pedagógusokat is, az adott iskola lehetőségei gátat szabhatnak e szabadságnak. Akár sorsolás útján is eldönthetik, ki milyen nyelvet tanuljon. Iskolajogi esetek a FigyelőNeten.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Molnár Csabát, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkárát kéri fel közlekedési miniszternek – erősítette meg az MTI információját a kormányszóvivő.
A napokban beköszönő hideg időre való tekintettel kilakoltatási moratóriumot hirdet november 21-től március elejéig Demszky Gábor Budapest főpolgármestere.
Vizsgálják a dél-dunántúli régió több általános iskolájában és óvodájában tömeges megbetegedést okozó szalmonellafertőzés forrását; a vizsgálatok első eredménye szerda délre várható.
A Fidesz felszólítja a jegybankot, illetve a kormányt a jegybanki alapkamat azonnali és radikális csökkentésére - erről Orbán Viktor, a Fidesz elnöke nyilatkozott Veszprémben. A pártelnök szerint 6 százalékos alapkamatra lenne szükség. A lapunk által megkérdezett makroelemző szerint az instabilitás miatt nem csökkenthet ennyire agresszívan az MNB.
Az MSZP parlamenti frakciója maximálta a büntetést, amit a szavazásokról való távollét és a frakció álláspontjával ellentétes szavazás miatt szabhatnak ki - tudta meg az MTI a frakcióvezetéshez közel állóktól kedden.
A pénzügyi, gazdasági válságból az ország csak politikai párbeszéddel, együttműködéssel képes kijutni - jelentette ki Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke kedden a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) rendezvényén.
Újraindult dél körül a vonatközlekedés a Budapest-Hatvan vonalon, miután a Gödöllő és Isaszeg közötti vasúti átjárónál egy személygépkocsi kedden kora délelőtt összeütközött egy személyvonattal - mondta Kavalecz Imre, a MÁV sajtófőnöke.
Herényi Károly szerint a költségvetés rossz, ahogy az eddigiek is azok voltak, ám az országnak szüksége van büdzsére, így azt el kell fogadni. Az MDF azonban nem szavazza meg. Mint a frakcióvezető a FigyelőNetnek elmondta: annak kell elfogadnia, aki életben tartotta a kisebbségi kormányt. Villáminterjú.
Az Astoria csomópont és a Károly körút rekonstrukciójával, valamint a pesti korzó meghosszabbításával összefüggő, összesen 5,5 milliárd forintos programhoz 80 százalékban EU-forrásra számít a fővárosi önkormányzat.