A pénzügyi kormányzat költségvetési körirata szerint mintegy 23 milliárd forinttal jutna kisebb összeg 2011-ben az egészségügyre, mint amennyit az idei költségvetésben szerepelt – tudta meg a Népszabadság.
Megegyezés születhet a második politikai egyeztetésen Tarlós István főpolgármester és Horváth Csaba, az MSZP leendő fővárosi frakcióvezetője között ma délelőtt. A főpolgármester kampányfőnöke szerint a mandátum arányában kaphatnak szerepet a szocialisták.
Véletlenül szavazott nemmel a kereszténydemokrata Rubovszky György hétfőn este az Országgyűlésben a honvédelmi törvény módosítására, amelynek értelmében az állam felügyelete alá vonható a jövőben a gazdasági szervek működése. A politikus támogatja a változtatásokat - közölte a KDNP az MTI-vel.
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a férfit, aki az M1-es autópályán történt balesetben sérült meg hétfő este - közölte az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese.
Rendeletben az állam felügyelete alá vonható a jövőben a gazdálkodó szervezetek működése; az állam nevében az államháztartásért felelős miniszter vagy kormánybiztos jár el.
Megnyugvással fogadta és vette tudomásul a miniszterelnök hétfői parlamenti beszédét az abban elhangzott bejelentéseket Schwartz Béla, Ajka szocialista polgármestere.
Ötven embert ápolnak még kórházban az ajkai térségben egy héttel ezelőtt történt vörösiszapömlés miatt, a sérültek közül többen még mindig súlyos, illetve életveszélyes állapotban vannak - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn.
Fegyverrel vagy annak látszó tárggyal a pénz átadására szólította fel a bucsuszentlászlói pénzintézet alkalmazottait egy harisnyaálarcos, baseballsapkás férfi hétfőn, és a pénz átvétele után gyalog menekült el a helyszínről - tájékoztatta a rendőrség.