Halálra gázoltak nem sokkal 11 óra előtt a 21-es számú fűúton egy járókelőt - közölte Dankóné Nagy Éva alezredes, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Tarlós István főpolgármester, a városüzemeltetésért felelős helyettese György István lesz, az oktatásért és a kulturális ügyekért Csomós Miklós, a pénzügyekért Bagdy Gábor, az egészségügyért és a szociális ügyekért pedig Pesti Imre felel majd.
Több tonnányi búza borult a régi 4-es útra délelőtt Szolnok és Abony között egy traktor pótkocsijáról - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Ideiglenesnek nevezte a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. (MAL Zrt.) állami ellenőrzését a Financial Times-ban Martonyi János külügyminiszter.
Az uniós katasztrófaalap létrehozása mellett a környezetvédelmi jogszabályok szigorítását is fontosnak tartja Áder János fideszes európai parlamenti képviselő.
A hadikommunizmus bevezetésére emlékezteti Kolláth Györgyöt az a hétfőn elfogadott törvénymódosítás, mely szerint rendkívüli helyzetekben az állam ideiglenesen felügyeletet szerezhet magáncégekben. Az alkotmányjogász szerint a militarista logika nem működik Európában, így a jogszabály minden bizonnyal az Alkotmánybíróságon és Brüsszelben landol.
Európai lépésekre van szükség a vörösiszap "biztonságosabb, zöldebb és fenntarthatóbb módon történő tárolása vagy felhasználása érdekében" - mondta Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti (EP-) delegációjának vezetője, aki kutatásokat szorgalmaz.
Megtalálták öt ember holttestét abból a nyolcból, aki azon a repülőgépen utazott, amelyik kedden este Afganisztánban, kabul közelében egy hegynek csapódott.
Robbanás történt egy iráni katonai elitalakulat, a Forradalmi Gárda egyik kiképzőbázisán, ezért 18 ember meghalt, további 14 pedig megsebesült - közölte egy helyi gárdaparancsnok.
Tilos horgászni a Duna párkányi szakaszán Szlovákiában a magyarországi iszapömlés miatt, miután a horgászok döglött halakat találtak - írja az Új Szó című pozsonyi napilap.
Olajiszap, illetve szennyezett víz kerülhetett a Heves megyei Demjén határában folyó Laskó patakba, miután ismeretlenek átvágták a Mol ötezer tonna olajiszapot tartalmazó lerakóhelyét - olvasható a Heves Megyei Hírlapban. A társaság a lap több állítását tételesen cáfolja.