Hajdú-Bihar megyében már hat település van, ahol egyáltalán nem vagy csak a temető egyes részein lehet koporsóban temetni a magas talajvízszint miatt. A tilalom néhol már tavaly nyáron életbe lépett.
Az osztrák lapokat, lapkiadókat és a sajtóban dolgozókat tömörítő Osztrák Újságok Szövetsége (VÖZ) is úgy látja, a magyar médiatörvény alkalmas lehet a sajtószabadság korlátozására.
"A magyar elnökség első informális miniszteri találkozójára érkező delegációknak tetszenek Magyarország céljai, és elégedettek az esemény szervezettségével, valamint annak helyszínével, a gödöllői királyi kastéllyal" - mondta Bakos Piroska elnökségi szóvivő.
200 ezer hektár őszi vetés menthetetlen a belvízi helyzet miatt, ez már most látszik - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára.
A kormányfő szóvivője szerint azzal, hogy a médiatörvényt lefordították angol nyelvre, és egyre több ember ismerheti meg a jogszabályt, az arról szóló vita "visszakerült a normális észérvek medrébe".
Hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés büntette miatt 1 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélték azt a kadarkúti férfit, aki egy hónappal ezelőtt, részegen el akart gázolni egy rendőrt - közölte a Somogy Megyei Főügyészség.
A miniszterelnök szóvivője szerint a szocialisták pénteken kinyilvánították, hogy a milliárdos üzletemberek pártján állnak, és a nyugdíjakkal tőzsdéző, spekuláns üzleti körök érdekeit képviselik.
Botka László, MSZP- s szegedi polgármester értékelése szerint a kormány rádöbbent, hogy hatalmas nemzetközi botrány lenne belőle, ha Magyarország visszalépne attól a lehetőségtől, amit 2009 végén nyert el, miszerint Szegeden épülhet az Európai Unió nagyberuházásaként az ELI lézerközpont.
Pintér Sándor belügyminiszter és Hatala József országos rendőrfőkapitány is elégedett a budapesti rendőrfőkapitány szakmai munkájával - reagált a belügyi tárca a Népszava pénteki írására, amely szerint menesztik Tóth Tamást.