Feloldották a teljes útzárat szombat este az 1-es számú főút Bicske és Herceghalom közötti szakaszán, ahol a nap folyamán azért nem lehetett közlekedni, mert a szél nagy mennyiségű port fújt az útra - közölte Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőrfő-kapitányság sajtóügyeletese.
Egy kisteherautót akart feltörni egy ember szombat este a főváros VIII. kerületében, a Köztársaság téren, ám a tulajdonos ezt észrevette, és lábon szúrta a tettest.
Leégett húsz hektárnyi nádas szombaton a várpalotai bányatavaknál; személyi sérülés nem történt - tájékoztatott a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese.
Közösen tüntettek a magyar szakszervezetek és az Európai Szakszervezeti Szövetség. Több tízezren vonultak a Hősök terétől az Oktogonig, ahol magyar és külföldi szakszervezeti vezetők mondtak beszédet.
Súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba egy 40 éves férfit, aki motorkerékpárjával nagy sebességgel közlekedett az 51-es úton Baja közelében, majd egy útkanyarban átsodródott a szemközti forgalmi sávba és elesett - közölte a rendőrség.
Szombaton reggel és késő délután között eddig 72-szer vonultak ki a tűzoltók országszerte az erős szél miatt - közölte Petróczi Tímea, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Végleg lekerültek a Magyar Demokrata Fórum zászlói a Szilágyi Erzsébet fasori székházról, a péntektől Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) néven tovább élő szervezet új arculata kialakításáig ideiglenes lobogókat tűzött ki az épületre.
Várhatóan egész éjszakára zárva marad az 1-es számú főút Bicske és Herceghalom közötti szakasza, ahol reggel óta teljes útzár van érvényben, mert a szél nagy mennyiségű port fújt az útra - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szombat délután.
A tagállamoknak végre kell hajtaniuk a strukturális reformokat a fenntartható fejlődés érdekében, ezek után lehet erős Európa, lehetnek erősek a bankok, növekedhet a gazdaság, és új munkahelyek jöhetnek létre - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, az ECOFIN ülés elnöke.
Még a nyári szünet előtt szavazhat a parlament a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szabad vasárnapról szóló törvényjavaslatáról - mondta Harrach Péter.
"Hogy az alkotmányozás valóban forradalmi átalakulást jelent-e Magyarország számára, ezzel kapcsolatban nem könnyű következtetéseket levonni, mert Magyarországon a bizalmatlanság légköre uralkodik. Senki nem bízik senkiben" - fogalmazott Esterházy Péter a Der Standard című osztrák napilapban.
A Magyar Orvosok Szövetségének (MOSZ) három követelése van, de a fenyegetés nem céljuk. A szövetség elnöke szerint ugyanis semmi sem lehet olyan fenyegető, mint maga a valóság, az, hogy jelenleg húsz kórházra való orvos és nővér hiányzik Magyarországon.
Assisi Szent Ferenc életművének tanulmányozására hívta fel Semjén Zsolt figyelmét az LMP. Az ellenzéki pártot felháborította, hogy a miniszterelnök helyettese védett állatok vadászása mellett lobbizik.