Belföld
Élő
Orbán ezzel kezdte beszéde végső pár mondatát. Itt már csak a szokásos fordulatai maradtak: A Jóisten mindannyiunk fölött, hajrá magyarok
2020. 02. 16. 16:06
Élő
Orbán tavalyi évértékelőjén családvédelmi akciótervet hirdetett. Ezt értékelve elmondta, hogy a babaváró hitel ugyan nagyon népszerű volt, sokan
2020. 02. 16. 15:53
Élő
Orbán Viktor teljesen komoly arccal bejelentette, hogy Áder János érte el, hogy az emberek már figyelnek a klímaváltozásra. Szerinte Brüsszelben is
2020. 02. 16. 15:50
Élő
Orbán szerint hiába néz ki jól, amit elért, ez mégsem az aranykor. Riadót kell fújnom! – mondta Orbán, aki szerint klímaválság, demográfia válság is
2020. 02. 16. 15:44
Élő
Megtanultuk, hogy nem a világ vége, ha Brüsszelből megbarackoznak minket – mondta Orbán, aki szerint régen azt hittük, Magyarország jövője az Európai
2020. 02. 16. 15:43
Élő
Orbán arról beszélt, hogy nő a magyar export, több iparágban az első 20-ban szerepel ez a „10 milliós kis ország”. Ez szerinte a magyarok
2020. 02. 16. 15:39
Élő
Mármint az elmúlt száz év magyar történelmében – állította Orbán. A miniszterelnök szerint „magyar módra” nem frenetikus győzelmi beszédet tart
2020. 02. 16. 15:35
Élő
2006, rendőr attak, ösződi beszád, nokiás doboz. Ezekre Orbán szerint már nem emlékszenek a fiatalok, ami baj, mert „aki nem látott medvét, az nem is
2020. 02. 16. 15:26
Élő
Soros György háromszor is ki akarta fosztani Magyarországot – mondta Orbán. A kilencvenes évek elején a teljes államadósságot akarta megvenni Soros.
2020. 02. 16. 15:25
Élő
A siker kulcsa az volt, hogy a kormány nem maradt magára – mondta Orbán, aki szerint nem az emberek feje felett kormányoztak. Ez a nemzeti
2020. 02. 16. 15:22
Élő
Pénzügyeinket rendbe tettük, megindítottuk a nemzetegyesítést, „felszámoltuk az ingyenélést”, a családokat támogattuk, „a nagy családokat
2020. 02. 16. 15:20
Élő
A nemzeti önbecsülés helyreállítása a kulcs Orbán szerint. Azt mondta, Trump győzelme is ezt mutatja az USA-ban. Mutassuk meg, hogy mi vagyunk a
2020. 02. 16. 15:16
Élő
A 100 éves mellett egy másik évfordulóra hívta fel a figyelmet: 10 éve kormányoz lassan egyhuzamban Orbán. A miniszterelnök az IMF-hiteleket, a
2020. 02. 16. 15:14
Élő
Orbán ezzel a mondásával értékelte, hogy mit jelentett az, hogy a megcsonkított Magyarország szomszédja lett a Szovjetunió. De 100 évvel Trianon után
2020. 02. 16. 15:12
Élő
A miniszterelnök azzal kezdte beszédét, hogy örül, hogy nem száz éve mond beszédet, mert sokkal nehezebb dolga lett volna. Szerinte akkor
2020. 02. 16. 15:09
Élő
Orbán Viktor előtt Balog Zoltán beszélt, aki külön köszöntötte Dézsi Csaba Andrást, Győr újonnan megválasztott polgármesterét. „Köszönjük, hogy
2020. 02. 16. 15:03
Élő
A kormány a korábban lesajnált klímaváltozás elleni harc élére állna, Orbán évértékelőjében faültetést, elektromos buszokat ígért. Az európai gazdaság kilátásai miatt óvatosságra intett, kormányzását viszont az utóbbi száz év tíz legsikeresebb esztendejének tartja.
2020. 02. 16. 15:01
- 08:59 Gyarmati Andrea összegömbölyödött
- 08:35 Denise Richards sokkoló előtte-utána fotókat mutatott az arcplasztikájáról
- 08:20 Kvíz: minden sztárt felismersz csak a mosolya alapján? Vigyázz, becsapósak a válaszok!
- 08:16 Kósa Lajos kihúzatná egy cigánytündér nevét a roma utónévjegyzékből, mert az a marihuána szlengje
- 07:37 Aggasztó a tempó: Shia LaBeouf Rómában üvöltött egy étteremben ülő nőre, majd az utcán is folytatta
- 07:33 Budapestre látogat hétfőn a lengyel elnök, Karol Nawrocki, aki pár hónapja még nem volt hajlandó találkozni Orbánnal
- 07:24 Tíz embert sodort el a lavina Dél-Tirolban
- 07:04 „Ne rázzuk le azzal, hogy ez csak politika” – így beszéljünk a gyerekekkel a kampányban
- 06:54 Trump újra élezi a feszültséget, minden eddiginél jobban megfenyegette Iránt
- 06:03 Egy éve ilyenkor: brutális börtönőrként bántalmazta a gyerekeket az orosz óvónő
- 05:45 Kvíz: Kérem a következőt! – mennyire emlékszel Dr. Bubó kalandjaira?
- 05:30 Műveltségi kvíz: felismered, melyik irodalmi karakter mondta?
- 03:33 Elek Gábor az Európa Liga-negyeddöntőről: Az olló kinyílt
- 22:05 Max Verstappenék nyertek, de utólag kizárták őket
- 21:39 Többszázezren tüntettek az Orbán-barát Babis ellen Prágában
- 05:30 Műveltségi kvíz: felismered, melyik irodalmi karakter mondta?
- 05:45 Kvíz: Kérem a következőt! – mennyire emlékszel Dr. Bubó kalandjaira?
- 20:48 Trump ünnepel, és örül annak, hogy meghalt az FBI egykori igazgatója
- 19:45 Halálos baleset: őz ugrott a motoros elé, a sofőr szörnyethalt
- 21:39 Többszázezren tüntettek az Orbán-barát Babis ellen Prágában
- 06:54 Trump újra élezi a feszültséget, minden eddiginél jobban megfenyegette Iránt
- 20:08 Márki-Zay Péter: Fegyverrel támadott a rendezvényünkre egy ismert Fidesz-szimpatizáns
- 07:33 Budapestre látogat hétfőn a lengyel elnök, Karol Nawrocki, aki pár hónapja még nem volt hajlandó találkozni Orbánnal
- 21:14 Itt vannak az ötös lottó e heti nyerőszámai
- 08:20 Kvíz: minden sztárt felismersz csak a mosolya alapján? Vigyázz, becsapósak a válaszok!
