Belföld
Élő
Magyar Péter bejelentette, hol tartja a választási eredményváróját.
2024. 06. 08. 16:44
Élő
Budapest korábbi főpolgármesterébe botlott kollégánk a tömegben.
2024. 06. 08. 16:39
Élő
Olyan országot fognak építeni, ahol nem az számít, hogy valaki Budán vagy egy borsodi zsákfaluban született, ígéri Magyar, a Tisza Párt olyan országot szeretne, ahol a szerénység, az igazság és a szeretet uralkodik.
2024. 06. 08. 16:31
Élő
Az elnyomó hatalom ellenszere az apátia legyőzése, ez pedig a tett – húzta alá Magyar, aki hangsúlyozta, hogy mindenki szavazata számít, és egyebek mellett arra kért mindenkit, hogy ne fogadjon el előre kitöltött vagy pecsét nélküli szavazólapot.
2024. 06. 08. 16:24
Élő
Ha egy dominó elkezd dőlni, ki tudja, hol áll meg – vetette fel.
2024. 06. 08. 16:20
Élő
Pár hete Azahriah azt mondta, hogy akit a Fidesz gyűlöl és az ellenzék is támad, az csak jó úton járhat.
2024. 06. 08. 16:14
Élő
A Tisza Párt bevezetné a nyugdíjminimumot és lakásépítési programba kezdenének.
2024. 06. 08. 16:10
Élő
Én Magyar Péter, itt előttetek megfogadom, hogy ezeket megváltoztatjuk, számonkérhetően, tisztán és becsületesen, betemetjük az árkokat, bevezetjük az eurót, csatlakozunk az Európai Ügyészséghez, hazahozzuk az uniós ezermilliárdokat, és a sikerek minden magyar sikerei lesznek.
2024. 06. 08. 16:05
Élő
Ha szeretne bennünket a hatalom, akkor nem üldözné el magyarok százezreit, nem lopták volna el a fejünk fölül a hazánkat
2024. 06. 08. 16:01
Élő
Az évek alatt kiderült Magyar szerint, hogy minden csak egy célt szolgált a kormány részéről:
2024. 06. 08. 15:56
Élő
A gyermekeink, unokáink jövője érdekében komolyan vesszük a természeti és épített örökségünk védelmét, ígéri Magyar.
2024. 06. 08. 15:54
Élő
Magyar visszaállítaná a kitüntetések, elismerések rangját, „a léhűtők, a hitványok, lelketlen szolgálók, haszonlesők ideje lejárt".
2024. 06. 08. 15:49
Élő
Magyar szerint Orbán már 2007-ben megjósolta, mit fog csinálni, „mivel kell riogatni a népet, ha egy kormány minden áron hatalmon akar maradni”.
2024. 06. 08. 15:47
Élő
Bármi is lesz a szavazás vége, legyőztük az apátiát és szövetséget kötöttünk magyar és magyar között.
2024. 06. 08. 15:42
Élő
Ma már látom és tudom, hogy kezdetben egy szikra voltam, ami beindította a változás motorját, ma pedig már együtt, szövetségben gátakat bontunk – folytatja felszólalását Magyar.
2024. 06. 08. 15:41
Élő
Az, hogy ma itt állok előttetek, nektek köszönhető – mondja a tömegnek Magyar.
Élő
Pár hét alatt tízezer kilométert tettünk meg, mindössze néhány hónapja kezdődött és nézzetek körül, mennyien vagyunk
- 22:47 Negyven éve nem volt ilyen, kieső helyen a Manchester United
- 22:22 Krakkói lövöldözés: három holttestet találtak az elkövető otthonában
- 21:47 Lando Norris nyerte a zuhogó eső miatt káoszba fulladó időmérőt
- 21:46 Fokozott készültséget rendelt el a cseh rendőrség a krakkói lövöldözés után
- 21:20 Elhunyt az újpestiek olimpiai ezüstérmes kapusa, Rothermel Ádám
- 21:12 Trump a UFC elnökét kérte fel fehér házi szóvivőnek
- 20:52 Krakkói lövöldözés: 25 éves lengyel férfi az elkövető, akit vélhetőleg szélsőjobboldali ideológiák vezéreltek
- 20:49 Téves egészségügyi bértábla terjed a neten, a minisztérium közzétette a hivatalos verziót
- 20:20 Emberi madarványokra bukkantak a román partoknál kilőtt tartályhajón
- 20:20 A nap legfontosabb hírei – 2026. november 7.
- 20:09 Ötmilliárd forintból vesznek új gépeket a Magyar Közútnak
- 20:06 Tizenöt góllal nyert az ETO a kézilabda Bajnokok Ligájában
- 19:53 „1956 számomra olyan, mint amikor együtt énekeljük a refrént”
- 19:41 Hatalmas potya segített az MTK feltámadásában
- 19:33 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok - 320 millió forint volt a tét
- 16:34 Halálos lövöldözés Krakkóban: nőtt az áldozatok száma
- 17:05 Videókon a krakkói lövöldözés
- 15:27 Török Gábor: Az Orbán-korszak nem volt diktatúra vagy autokrácia, nem történt sem forradalom, sem rendszerváltás
- 22:22 Krakkói lövöldözés: három holttestet találtak az elkövető otthonában
- 20:52 Krakkói lövöldözés: 25 éves lengyel férfi az elkövető, akit vélhetőleg szélsőjobboldali ideológiák vezéreltek
- 13:52 Navracsics Tibor: Az egyetlen szakember távozott a vidékfejlesztési tárcától, Cser-Palkovics egy helyettes államtitkár lemondása miatt szomorú
- 10:11 Közeleg a visszaváltási határidő: milliárdok lapulnak még a magyaroknál egy régi bankjegyből
- 10:43 9 milliárdot kell visszafizetnünk az EU-nak egy olyan program miatt, amiről az ÁSZ kimondta, hogy hemzseg a szabálytalanságoktól
- 14:12 „Legalább az lesz a síromra írva, hogy szörpivásban halt meg” – így lassítják Szentendrén a demenciát
- 19:33 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok - 320 millió forint volt a tét
