Belföld
Az Ekonomia című cseh gazdasági magazin lett az egyetlen szerb gazdasági folyóirat, a Privredni Pregled többségi tulajdonosa. Tulajdonrésze arányáról egyelőre nincs hír, a szerb lap igazgatója szerint nem éri el a 60 százalékot. A cseh cég máris képviseleti irodát nyitott Belgrádban. A szerb lap nevét, igazgatója szerint, meghagyják és szellemisége a jövőben a cseh lapéhoz lesz hasonló. Eddig a szerb folyóirat részvényeinek 87 százaléka az alkal
Októberben 0,8 százalékkal csökkent az amerikai ipar termelési értéke. Az ipari kapacitás-kihasználtság 75,2 százalékos volt. Az előzetes konszenzus 0,4 százalékos termelési visszaesést és 75,5 százalékos kapacitás-kihasználtságot jósolt a múlt hónapra.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 42,93 pontos nyitás után esett pénteken délelőtt. Az index 11.35 -kor 17 698,27 ponton 329,71 pontos csökkenéssel 1,83 százalékot gyengülve állt a nyitáshoz képest.
Bajnai Gordon szerint Magyarországon az emberek megnyugodhatnak, mert a kormány olyan vagyonadót vezet be, amely lakosság 95 százalékát nem terheli majd.
A főpolgármesteri poszt, 23 kerületből 19 vezetése, egy kivételével az összes megyei jogú város irányítása, és többség az összes megyei közgyűlésben – ennyit nyert a Fidesz vasárnap. Ekkora felhatalmazást egyetlen politikai párt sem kapott a rendszerváltás óta.
A csütörtöki után újabb autós üldözés volt Budapesten pénteken. A Sziget fesztivál miatt felállított egyik ellenőrző pontnál egy autós nem állt meg a rendőri karjelzésre és elhajtott.
0001. 01. 01. 00:00
Enyhén szólva eklektikus világnézetű zenész tűnik fel biodíszletként a zuglói balosok mögött. A hír a Família Kft. nagypapájához is eljutott.
0001. 01. 01. 00:00
- Frissebbek
- 1
- …
- 13 212
- 13 213
- 03:33 A Flick-éra után már megvan a Barcelona kiválasztottja
- 23:34 Így nehéz lesz a vébé, borzasztó napja volt a holland válogatottnak
- 23:03 Kitiltották az Egyesült Államokból a foci-vb egyik játékvezetőjét
- 21:47 Megvan, ki felel majd miniszteri biztosként a közmédia megújításáért
- 21:19 Kapitány István felajánlja a miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány részére
- 21:02 Bóna Szabolcs közölte, átvilágítják az agrárkamarát
- 20:59 Marosi Gergely: imádom a foci-vb-t, de utálom azt, amivé Infantino tette
- 20:49 Magyar fotós lencséje elé állt Rihanna: ilyenek lettek a képek
- 20:48 A nap legfontosabb hírei - 2026.06.08.
- 20:25 Dán kardiológus: A pacemaker mentette meg Christian Eriksen életét
- 20:04 Moszkva: Nagyon nehéz elképzelni, miként lehetne bármiről is megállapodni Kijevvel
- 19:28 Megbukott a közös német-francia harci repülőgépek projektje
- 19:14 Lekerülhet a közmédia képernyőjéről Fábry Sándor: megkérdeztük az MTVA-t erről
- 19:08 31 évesen visszavonult a Liverpool Bajnokok Ligája-győztes csatára
- 18:57 Vízumkáosz, hőség, 48 csapat: ilyen világbajnokság még nem volt
- 13:41 Mutatjuk azt a 12 nőt, akik közül kikerül az idei Miss Universe Hungary győztese – galéria
- 11:27 Leugrott egy huszonéves fiú a Petőfi hídról, a levegőben kapták el – videó
- 15:18 A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik fekete ruhása, hétfőn kirúgták
- 17:44 Orbán Viktor Brüsszelbe készül, a választás óta ez lesz az első hivatalos külföldi útja
- 21:19 Kapitány István felajánlja a miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány részére
- 12:23 Magyar Péter az egyik bicskei áldozatról beszélt a parlamentben, majd több gyermekvédelmi vezető kirúgását jelentette be
- 14:25 Eszméleténél volt a fejsérülést szenvedő fiú, aki kizuhant a székesfehérvári kollégium ötödik emeletéről – megszólaltak a mentők és a rendőrök
- 15:57 Fél évet kellett volna még kihúznia S. Gy.-nek, hogy elévüljön a költségvetési csalási ügye
- 11:32 HVG: Egyetlen éjszakára 4,3 millió forintért szállt meg Szalay-Bobrovniczky Kristóf és egy volt HM-es államtitkár Isztambulban
- 15:15 Telex: Átmenetileg leálltak a nagyobb összegű, időzített átutalások