Belföld

Első fél évi gyorsjelentések – Mezőgép, Danubius, Graphisoft

Nem dobták fel a tőzsdei hangulatot azok a vállalatok, amelyek eddig közölték fél éves teljesítményüket. A gyorsjelentések nagyjából a várakozásoknak megfelelő számokat mutatnak, de azért akadt meglepetés.

Mezőgép – élre törnek a mezőgazdasági gépek

Mezõgép elsõ féléves
eredmények, ezer Ft
2000
2001
változás
Árbevétel
5213,44
5709,71
9,5 %
Mérleg szerinti eredmény
189,6
238,43
25,8 %

A Mezőgép első fél évi árbevétele a tavalyi bázisidőszakhoz képest 9,5 százalékos, míg az eredmény az elemzői várakozásokat némileg felülmúlva 25,8 százalékos növekedést mutatott. A cég jól tudta értékesíteni új termékeit a nyugat-európai piacokon, de a globális autóipari visszaesés azért nála is éreztette hatását.

Első fél évi gyorsjelentések – Mezőgép, Danubius, Graphisoft 1Az árbevétel növekedéséhez képest dinamikus nyereségbővülés főleg a Mezőgép mezőgazdasági divíziójának köszönhető (23,7 százalékos növekedés). A forint erősödése és az észak-amerikai gazdaság lendületvesztése ellenére növelni tudta export értékesítéseit az autóiparban.

Új beruházásaihoz felvett hosszú lejáratú hitelei főként devizaalapúak, így a Mezőgép a forint erősödésével árfolyamnyereséget is elkönyvelhetett. Az év hátralévő részében hasonló eredményeket várnak az elemzők, bár a General Motors és más nagy partnerek megrendelései késésben vannak.

A Mezőgép Rt. részletes adatai >>

ArchiCad – éles fordulat a Graphisoftnál

Graphisoft elsõ féléves eredméynek,
ezer Euro

2000
2001
Változás
Értékesítés
nettó árbevétele
15444
14534
-5,9 %
EBITDA
3140
1738
-44,6 %
Nettó
profit
2757
59
-97,9 %

A Graphisoft első fél évi nyeresége a tavalyi bázisidőszakhoz képest 97,9 százalékkal csökkent, tehát szinte teljesen eltűnt – ez pedig elmarad az elemzői várakozásoktól. A nem túl jó számok ellenére is némi optimizmusra ad okot, hogy míg az első negyedévet veszteséggel zárta a cég, a második negyedévre már sikerült megfordítania az eredmény alakulását.

A korábbi években a Graphisoft állandóan nyerni tudott az árfolyamváltozásokon, de a forint erősödése megváltoztatta ezt a tendenciát, az első fél évben folyamatosan árfolyamveszteséget realizáltak.

A második negyedéves eredmény-változást az árbevétel 39,4 százalékát hozó ArchiCad szoftver új verziójának bevezetése okozta (képzeljük el, mi lett volna nélküle). Az új verziónak köszönhetően a kamat, adózás, értékcsökkenés és amortizáció nélküli eredmény (EBITDA) a második fél évben növekedett.

Az észak-amerikai piacok lassuló növekedése miatt veszítettek értékesítéseikből (az első 6 hónapban 5,9 százalékkal csökkent az árbevétel), de április óta európai értékesítéseik – az ArchiCad révén – emelkedtek. A második negyedév tehát jól sikerült, így a cég akár lendületet is nyerhet a hátralévő hónapokra.

A Graphisoft R&D Rt. részletes adatai >>

A Danubius csehországi mentőöve

Danubius elsõ féléves eredmények,
ezer Ft
2000
2001
változás
Árbevétel
13500
15371
13,86 %
Adózótt eredmény
1660
1595
-3,92 %

Az elemzői várakázásokkal ellentétben a Danubius csoport a második negyedévben javítani tudott teljesítményén. Az első negyedév veszteségét a csehországi szállodákból származó nyereség volt képes ellensúlyozni.

A cég tovább növelte tavaly szerzett részesedését a csehországi Lecebne Lázné társaságban, mely 23,7 százalékos eredménynövekedést ért el és a csoport árbevételében való részesedését 14 százalékosra növelte.

Első fél évi gyorsjelentések – Mezőgép, Danubius, Graphisoft 2A magyarországi Hungar-Hotels árbevétele részben a forint erősödése, részben a növekvő konkurencia miatt stagnált. Az első fél évben a magasabb kategóriájú hotelek rekonstrukciója miatti kiesést az alacsonyabb kategóriájú szállodák jobb kihasználtsága sem tudta ellensúlyozni.

Az igazsághoz tartozik, hogy a szállodarekonstrukció sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az értékesítési lehetőségek nem javultak, ráadásul a vezetőség a konkurencia további erősödésére számít. A szobakiadás és a vendéglátás mellet legprofitábilisabbank számító gyógyászati szolgáltatásoknál árbevételét és nyereségét is növelni tudta a Danubius.

A Danubius Hotels Rt. részletes adatai >>

Ajánlott videó

Olvasói sztorik