Belföld

[FN, MTI-Eco] A Széchenyi-terv turisztikai fejlesztési programja keretében kiírt pályázatokon tavaly 1600 pályázó mintegy 30 milliárd forint támogatást kapott - mondta Bozzay Andrásné, a Gazdasági Minisztérium termékfejlesztési főosztályvezetője kedden, Budapesten. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett konferencián a főosztályvezető hozzátette: az odaítélt támogatás révén 104 milliárd forint összegű beruházás indulhat el, és mi
2002. 04. 09. 12:27
[FN] A Compaq Computer Corp. azt mondta a hétfőn, hogy vagy eléri, vagy felülmúlja az első negyedéves elemzők által számított forgalmat , amely akár 7,7 milliárd dolláros is lehet. A First Call elemzői szerint a vállalat részvényenként egy pennys hasznot hoz majd 7,6 milliárdos forgalom mellett, ami pont megegyezne a Compaq célkitűzésével, amelyet az utolsó negyedéves adatok kikerülése után bővített a cég. "Az első három hónapban több mint 1 mill
2002. 04. 09. 11:53
[FN] Az Enronnal kapcsolatos dokumentumok megsemmisítésével vádolt Arthur Andersen LLP bejelentette, hogy 7 ezer munkahelyet szüntet meg az Egyesült Államokban. A cég így próbál meg reagálni az ügyfelek számának drasztikus visszaesésére és a külföldi egységek sorozatos leszakadásra. Az Andersen, amely Amerikában körülbelül 26 ezer embert foglalkoztat, elsősorban a könyvvizsgálói ágazatban kíván leépíteni. Az elbocsátásokra az elkövetkező néhány
2002. 04. 09. 11:37
[FN] A Foglalkoztatási Hivatal adatai szerint 2002 tizennegyedik hetében összesen 824 munkavállalási engedélyt adtak ki külföldi állampolgárok foglalkoztatására , mintegy 20 százalékkal kevesebbet, mint az előző év hasonló időszakában. A január óta kiadott új engedélyek száma ezzel 10936-ra emelkedett. Az eddigi tendenciát az év egészére vetítve valószínűsíthető, hogy a kiadott engedélyek száma 2002-ben nem éri majd el a 81 ezres felső korlátot -
2002. 04. 09. 11:32
[FN, Bruxinfo] Az európai országok közel 35 millió dollár értékben fagyasztottak be terrorista szervezetek tulajdonába tartozó javakat a tavaly szeptember 11-i terrortámadások óta . Ez nagyjából megegyezik az Egyesült Államok által befagyasztott javak értékével - hangsúlyozzák Washingtonban, én felhívták a figyelmet arra is, hogy kiemelendő, milyen szoros együttműködés alakult ki az EU-tagországok és az USA között ezen a területen. Az Egyesült Ál
2002. 04. 09. 11:30
[FN, Bruxinfo] Lionel Jospin francia kormányfő közös francia-német gondolkodást sürgetett az EU-politikák reformjáról és a szorosabb gazdasági integrációról . Az elnökségért induló politikus Berlinben alapvetően francia hallgatóság előtt hangsúlyozta, hogy a két ország álláspontja a legtöbb európai témában egybeesik. Szorgalmazta, hogy a két ország inditsa újra a közös munkát egy sor kérdésben - számol be Jospin beszédéről a brüsszeli Euobserver.
2002. 04. 09. 11:26
[FN, Bruxinfo] Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke hétfőn figyelmeztetett, hogy Ciszjordániában súlyos humanitárius válság fenyeget . Az Európai Bizottság hétfőn 5 millió eurós rendkívüli humanitárius segélyt kiutalásáról döntött. A végrehajtó testület elnöke ezzel párhuzamosan erélyesen felszólította az izraeli kormányt, hogy azonnal vonja ki katonai erőit az utóbbi napokban megszállt palesztin területekről, és ne akadályozza a segítségnyú
2002. 04. 09. 11:22
[FN, Bruxinfo] Az Európai Bizottság napokon belül véglegesíti aktualizált állásponttervezetét (DCP) a mezőgazdasági fejezet érdemi tárgyalásához. A Bizottság különböző szakszolgálatai keddig kaptak határidőt a szövegtervezet véleményezésére, ami - ha csak nem merül fel valamilyen váratlan probléma - a jövő hét elején az EU-tagországok képviselői elé kerülhet. Az állásponttervezet a tagjelölt országoktól beérkező újabb, kiegészitő információk füg
2002. 04. 09. 11:16
[FN] Gerhard Schröeder német kancellár azt ígérte, megpróbálja megmenteni az összeomlott Kirch médiabirodalom dolgozóinak állását . A médiavállalat fő egysége hétfőn jelentett fizetésképtelenséget, ezzel a második világháború óta a legnagyobb csődöt érve el. A német társaság birtokolja a futball-világbajnokság és a forma 1-es autóverseny közvetítési jogát, így összeroppanásával ezrek munkahelye és tévécsatornák sorának jövője forog kockán. Schröe
2002. 04. 09. 11:05
[FN, MTI-Eco] A német Continental elutasította Mirko Kovats osztrák üzletember vételi ajánlatát a traiskircheni Semperit gumiabroncs gyárra . A döntés gyakorlatilag az üzem felszámolását jelenti. A Semperit-gyárban június végén leállítják a termelést. A Continental két okból utasította el a vételi ajánlatot. Eszerint az új tulajdonos a Continental és a Semperit márkáit gyártotta volna tovább, holott a Continental ezt a lehetőséget eleve kizárta,
2002. 04. 09. 10:41
[FN, MTI-Eco] A Telekom Austria csoport 2001-ben nyereséges volt, és működési eredménye az elbocsátott alkalmazottakra költött összegek beszámításával az előző évi 37 millió eurós veszteségről 106 millió eurós nyereségre váltott . A TA részvénytársaság 104,6 millió euró nettó veszteséggel zárta a 2001. évet, de ez is jobb az előző évi 285,6 millió eurós nettó veszteségnél. A részvénytársaság működési vesztesége (EBIT) 195,4 millió euróra csökkent
2002. 04. 09. 10:31
[FN, MTI-Eco] Németországban végleges adatok szerint márciusban 1,8 százalékra gyorsult a tizenkét havi infláció a februári 1,7 százalékról - közölte kedden a szövetségi statisztikai hivatal. A havi átlagos áremelkedés 0,2 százalékos volt, a februári 0,3 százalékos havi ütem után.
2002. 04. 09. 10:28
[FN, MTI-Eco] A kedvezőtlen külpiaci konjunktúra miatt a Külügyminisztériumban az idei év első feléig nem számítanak arra, hogy megfordul a külkereskedelem növekedésének lassulása - derül ki a külkereskedelem első két havi alakulásáról a tárca által összeállított dokumentumból. Január-februárban a kivitel értéke 5,420 milliárd euró volt, 4,5 százalékkal több mint 2001 azonos időszakában. A behozatal értéke 3,1 százalékkal nőtt az előző év január
2002. 04. 09. 10:23
[FN, MTI-Eco] Az OPEC egyelőre nem tervez rendkívüli miniszteri értekezletet amiatt, hogy Irak egy hónapra leállította olajexportját - jelentette be hétfőn Ali Rodriguez OPEC-főtitkár, akit a Reuters idézett. Rodriguez azután nyilatkozott, hogy konzultált az OPEC valamennyi tagországának olajügyi miniszterével. A főtitkár azt mondta, hogy a miniszterek konszenzusa szerint egyelőre nincs szükség rendkívüli értekezletre. Ugyanakkor hozzátette: nyo
2002. 04. 09. 10:20
[FN, MTI-Eco] A Porsche Hungaria az általa képviselt hat autómárkából 2002 első negyedévében összesen 6887 darabot értékesített az elmúlt év hasonló időszakában eladott 7185-tel szemben - tájékoztatott a Porsche Hungaria Kft. A legnagyobb magyarországi autóimportőr ezt a közel 300 darabos csökkenést a Skoda haszonjárművek megszűnésével, a Skoda Felicia gyártásának és a Volkswagen Polo Classic és Polo Variant gyártásának leállításával magyarázza.
2002. 04. 09. 10:17
[FN, MTI-Eco] A Magyar Lízingszövetség adatai szerint a belföldi lízingpiac 38,6 százalékkal nőtt az elmúlt évben . Az új finanszírozások nettó értéke 2000-es 410 milliárd forintról 569 milliárd forintra nőtt, miközben a tényleges összeg még ennél is magasabb lehet, mivel a Merkantil Bank lízingcsoportja és a szövetség más társaságai nem jelentettek adatokat. Mindezt a német Handelsblatt közelmúltban közölt összeállítása tartalmazza. Az idén is f
2002. 04. 09. 10:16
[FN] A világ második legnagyobb sampongyártója, a Wella azt jelentette, 2002-ben a gyorsabban növekszik majd nyeresége, mint forgalma , mert arra számít, hogy a vámmentes üzletek és az áruházak termékei iránti kereslete csak a második félévben fokozódik majd. A forgalom 10-14 százalékkal lesz nagyobb a 2001. évi 3,2 milliárd eurónál - állítja a Wella. A vállalat tavalyi nettó bevétele 23 százalékkal, 123,6 millió euróra gyarapodott, míg a működés
2002. 04. 09. 10:15
[FN] A hazai formatervezés fejlesztésére irányuló kormányzati stratégia összehangolt kidolgozásáért felelős Magyar Formatervezési Tanács tagjainak kinevezését dr. Matolcsy György gazdasági miniszter megbízásából a megújult testület elnöke, dr. Bendzsdel Miklós adja át kedden. A hároméves mandátummal rendelkező tanácsadó, illetve érdek- és véleményegyeztetésre szolgáló testület feladata átfogó munkaprogram megalkotása és irányítása a hazai formak
2002. 04. 09. 10:09
Tovább emelkedik a pesti tőzsdeindex, a BUX kedden 52,74 pontos emelkedéssel 8573,67 ponton nyitott . A 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 238,40 pontos, azaz 2,1 százalékos visszaeséssel 11114,49 ponton állt a kereskedés végén. Hétfőn az amerikai értékforgalmazói szövetség elektronikus Nasdaq piacának technológiai papírokkal telített Composite indexe 1785,78 ponton zárt, ami 0,
2002. 04. 09. 10:06
E. Annie Proulx Pulitzer-díjas regénye, a Kikötői Hírek főhőse boldogtalan, kövér és teljes mértékben érdektelen. Quoyle nem éppen pozitív tulajdonságai ellenére mégis azonnal belopja magát az olvasó szívébe.
2002. 04. 09. 09:38
[FN] Németországban a szezonálisan kiigazított adatok alapján márciusban 8 ezerrel kisebb volt a munkanélküliek száma , 15 hónapja elsőször érve el ezzel csökkenést - állítja a szociáldemokrata párt egyik kutatási szerve. A nemzeti kibocsátás 94 százalékáért felelős nyugat-németeknél 5 ezerrel, míg keleten 3 ezerrel voltak kevesebben a foglalkoztatottságon kívüliek. •
2002. 04. 09. 09:38
Az uniós csatlakozással az eddiginél jóval több biztosítást kell majd megkötniük a vállalkozásoknak . Ez nem feltétlenül jár együtt a biztosítási költségek megnövekedésével, azonban átgondoltabb kockázatkezelésre készteti majd a cégeket. Választási lehetőségeik is megnőnek, bármely uniós társasággal szerződhetnek. Néhány éven belül számottevően csökkenni fog a magyarországi biztosító
2002. 04. 09. 09:30
A nők inkább szoronganak, a férfiak inkább lesérülnek a munkájukhoz köthető betegségek és balesetek miatt . Az Európai Unióban a brit férfiak a legidegesebbek, és az építőipar a legveszélyesebb foglalkozás. A 25 és 50 közötti dolgozó brit férfiak 40 százaléka gondolja azt, hogy a munkája károsítja az egészségét. •
2002. 04. 09. 09:27
Olvasói sztorik