Belföld

(FN, NAPI) A Fővárosi Vízművek mai bejelentése szerint januárban mintegy 15 százalékos vízdíjemelés várható, a következő években azonban nem lesz az inflációt meghaladó díjnövelés. A vállalat elnöke, Szini Béla azt is elmondta, hogy a vállalat az agglomerációban is terjeszkedni kíván, mivel Budapestről egyre több család költözik az elővárosokba.
2000. 11. 08. 14:02
(Napi) 81 százalékkal, 3,38 milliárd euróra növelte nettó profitját a német Siemens elektronikai csoport a szeptember 30-ával véget ért pénzügyi évben. Az igen impozáns eredményen belül csak maga a negyedik negyedév 1,1 milliárd eurót (+43 %) hozott. A cég árbevétele a négy negyedév alatt 14,3 százalékkal 78,4 milliárd euróra emelkedett. Az eredmény nem okozott megleptést az elemzőknek, ám a szakértők és a cégvezetés a következő pénzügyi évre má
2000. 11. 08. 14:01
(FN, Napi) A magyar informatikai vállalat folytatja külföldi akvizíciós tevékenységét, s jelenleg Csehországban és Romániában tárgyalnak vállalatfelvásárlásról. A cégnél már folyamatban van a vállalatnál a tervezett 10 százalékos leépítés, melynek hatása csak a 2001. év első negyedévi eredményén lesz érezhető.
2000. 11. 08. 13:53
Fővárosi vállalatok Ingatlanfejlesztők Febr. Jún. Szept. Febr. Jún. Szept. Lakóingatlan 124 119 116 Iroda 106 107 106 116 105 103 Üzlethelység 109 109 106 115 105 104 Raktár/üzemcsarnok 106 105 105 109 105 105 Üdülő 119 109 108 Telek 119 117 114 117 122 118 Ingatlanforgalmazók Új ingatlan Régi ingatlan Febr. Jún. Szept. Febr. Jún. [...]
2000. 11. 08. 13:25
(MTIEco) Mintegy 2 és fél milliárd dollárért 25 százalékos részesedést szerez a Swisscom mobilszolgáltató üzletágában a brit Vodafone Airtouch. A háttérben a sokat érő svájci UMTS tender áll. A vételárat két részletben részvényben vagy készpénzzel egyenlítik ki, esetleg a két módszer valamilyen arányú keverékével. Elemzők szerint a Swisscom és a Vodafone a harmadik generációs mobiltelefon-engedélyek hétfőn kezdődő svájci árverésére készül fel a
2000. 11. 08. 12:45
(FN, MTIEco)A vállalkozások jobbnak látják saját kilátásaikat mint a nemzetgazdaság állását - derül ki a GKI felméréséből. A Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségével (MGYOSZ) közösen végzett felmérés megállapításaiból kiderül: jövőre az ideinél némileg szerényebb ütemű gazdasági fejlődést várnak a cégek. A vállalatok jelzései szerint az export növekedésének üteme lassulni fog. A jövő évi inflációs várakozásokat 8,2 százalékra teszik, ami köze
2000. 11. 08. 11:02
(FN, MTIECO)A pénzügyminiszter szerint jobb lesz a hazai adórendszer az elfogadott változások nyomán, Járait nem aggasztja a folyó fizetési mérleg vártnál nagyobb hiánya. A tárca vezetője sajtótájékoztatóján kifejtette: az elfogadott adómódosító indítványok alapján nem kell változtatásokat végrehajtani a költségvetési törvényjavaslatban, hiszen azok sem a bevételek, sem a kiadások főösszegére nem hatottak, a többletbevételek, illetve a várható
2000. 11. 08. 10:57
(FN, CNN) Újra kell számolni a szavazatokat Floridában, még nem futott tehát le az elnökválasztási küzdelem. 25 úgynevezett elektori szavazat sorsa továbbra is kérdéses, hiszen a rendkívül szoros állás miatt újra számolják az itt leadott szavazatokat. Gore kampányemberei azt hangsúlyozzák, hogy még tart a harc, a demokrata elnökjelölt állítólag vissza is vonta korábbi telefonos gratulációját.
2000. 11. 08. 10:43
Menesztik a környezetvédelmi minisztert? (-) Orbán szerint új gazdaságpolitikai korszak kezdődik Magyarországon (+) Idei mélypontján a tőzsde (-) Két mínusz, egy plusz, esik a FigyelőBarométer.
2000. 11. 08. 07:21
(FN)Szinte alig változtak az irányadó amerikai tőzsdeindexek, a befektetők izgatottan lesték az elnökválasztás eredményeit és inkább kivártak. A technológiai piac mutatója, a Nasdaq alig 0,42 pontot esett és 3415,79 ponton zárt, a klasszikus részvényindex, a Dow Jones pedig 25 ponttal gyengült és 10952,18 ponton fejezte be a kereskedést. A forgalom alacsony maradt, a befektetők ugyanis inkább "ültek" a papírjaikon addig amíg kiderül: ki is les
2000. 11. 08. 07:06
(Prim) A hagyományos média el fogja veszíteni fontosságát, átadva helyét az internetnek - olvasható a Krakkói Közgazdasági Egyetem Lengyelországban készült tanulmányában. A felmérés szerint már ma is sokakat elcsábított az internet a televíziótól. A válaszadók több mint fele (52.3 százalék) mondta, hogy kevesebbet televíziózik, mióta megismerkedett az internettel. Körülbelül 40 százalékuk nem olvas újságot, mióta a hírekről az interneten kereszt
2000. 11. 07. 18:00
(FN, Microbróker) Folytatódott a tegnapi bizonytalanság a hazai börzén. Ennek oka valószínűleg a külföldi pénz és tőkepiacok várakozása az amerikai elnökválasztás eredményére. Ennek is betudható, hogy a 10,75 milliárdos forgalom mellett is estek az árak, és végül 106 pontos csökkenéssel (- 1,35%) zárt a BUX. A legnagyobb forgalom a Matáv papírjaival bonyolódott, de jelentős volt a kereskedés a MOL (- 2,4%) és az OTP részvényeivel is. Nyilvánossá
2000. 11. 07. 17:20
(NAPI) A belga KBC Bank és a holland ABN Amro Bank jóváhagyta magyarországi érdekeltségeinek egyesítését - jelentették be a két hitelintézet vezetői. A fúzióból az ABN Amro autóflotta-kezelő társasága és életbiztosító cége kimarad. Az egyesült hitelintézet Kereskedelmi és Hitelbank Rt. néven működik majd, a KBC 60 és az ABN Amro 40 százalékos részesedésével. E tulajdoni arány eléréséhez a KBC-nek 10 milliárd forintos tőkeemelést kell végrehajtan
2000. 11. 07. 16:15
(NAPI) Az OECD előrejelzése szerint Magyarországon 2001-2002-ben mérsékelt ütemű dezinfláció várható. A magyar gazdaság számára a legnagyobb kockázatot az exporttermékek iránti kereslet esetleges lefékeződése, illetve a költségvetési osztogatás nyomán erősödő belföldi kereslet jelenti.
2000. 11. 07. 15:45
(MTI) A Tanjug jugoszláv hírügynökség jelentése szerint Slobodan Milosevic volt jugoszláv államfő nem jelölteti magát újra pártja, a Szerb Szocialista Párt (SPS) elnöki posztjára. A volt államfőt mindazonáltal továbbra is rendkívüli módon érdekli az, hogy a pártkongresszus miként értékeli majd a szeptemberi elnök -és parlamenti választásokon elszenvedett vereséget.
2000. 11. 07. 15:11
(NAPI) A francia távközlési cég az idei év első kilenc hónapjára vonatkozóan 21,6 százalékos bevétel-növekedésről számolt be. Bevétele 23,95 milliárd euró (20,75 milliárd dollár)volt. A jó eredmény a mobiltelefonok és az Internet-termékek eladásában bekövetkezett erőteljes növekedésnek köszönhető. A távolsági hívások terén azonban továbbra is veszít piaci részesedéséből: versenytársai a tavaly év végi 19,3 százalékkal ellentétben most a piac 30
2000. 11. 07. 15:10
(NAPI) A Moodys Investors Service stabilról pozitívra változtatta a Szlovákia besorolására adott kilátásait. A hitelminősítő indoklása szerint a jelenlegi koalíciós kormány alatt sokkal jobb lett Szlovákia külső egyensúlyi helyzete, költségvetése és adósságainak összetétele, a szerkezeti reformok pedig makrogazdasági javuláshoz vezettek.
2000. 11. 07. 15:06
Ha tudni akarja, hogy mennyiért dolgozik ma egy magyar munkavállaló - vezető munkakörben, informatikusként, jogászként, mérnökként vagy akár mint bankár - kövesse figyelemmel sorozatunkat! A következő hetekben minden, fizetéseket érintő kérdésére választ talál.
2000. 11. 07. 14:20
(VG) Nem lanyhul a külföldön ingatlant vásárló magyarok kedve. Az új befektetői célpont Horvátország Évről évre emelkedik a külföldön ingatlan-tulajdonjogot szerző magyarok száma. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint míg 1998-ban 52 magyar állampolgár összesen csupán 3,2 millió dollár értékű ingatlan tulajdonjogát szerezte meg külföldön, tavaly 95 ügylet jött létre, összesen 14 millió dollár értékben. Az idei év első öt hónapjában pedig 48 beje
2000. 11. 07. 11:58
(Napi) London után New Yorkban is népszerűsítik a Budapesti Értéktőzsdét (BÉT), amelyen a kategóriarendszert is megváltoztatják. A jelenlegi A, B és C kategória helyett a jövőben csak 1-es és 2-es lesz, az 1-es kategória lényegében a mai A és B kategória összevonását jelenti majd - jelentették be a Tőzsdetanács tegnapi ülését követő sajtótájékoztatón. Újdonság, hogy az 1-es kategóriába bárki bekerülhet, aki vállalja a negyedéves jelentés közzét
2000. 11. 07. 11:51
Olvasói sztorik