Belföld

[FN] A választási iroda információi szerint fél hatkor 45,78 százalékos volt a részvétel az önkormányzati választásokon . Közel tíz százalékkal többen mentek el szavazni, mint a 1998-as választások hasonló időszakában. A legtöbben Vas megyében járultak az urnákhoz(49,75) a legkevesebben Hajdú-Bihar megyében (41,95).
2002. 10. 20. 18:18
[FN] Emőd város egyik szavazókörében egy választópolgár miután a névjegyzéket aláírta, a szavazólapokat átvette, rosszul létre hivatkozva visszaadta. Az orvosi segítségnyújtást visszautasította és elhagyta a szavazóhelyiséget. A Tolna megyei Kaposszekcső település szavazókörében egy választópolgár - szavazatának leadását követően, a szavazóhelyiség előterébe - rosszul lett. Őt a mentők kórházba szállítottak.
2002. 10. 20. 18:01
[FN] Bertie Ahern ír kormányfő szerint határozott döntést hoztak honfitársai : az írek egyértelműen támogatják az Európai Unió bővítését, a nizzai szerződést. A részeredmények kapcsán a miniszterelnök elmondta: a megismételt referendumon csodálatos volt a részvételi arány (körülbelül 45-50 százalékos), s az ír választók megváltoztatták a tavalyi szavazás eredményét. Tavaly ugyanis a szigetország lakóinak 34 százaléka ment el voksolni, és közülük
2002. 10. 20. 16:37
[FN] Vasárnap 15 óráig a jogosultak 34,66 százaléka szavazott az önkormányzati választásokon, vagyis eddig 2 millió 816,4 ezer polgár voksolt. A legtöbben Nógrád megyében (37,68 százalék), a legkevesebben Bács-Kiskun megyében (31,24 százalék) járultak az urnák elé. A fővárosban a választók 36,42 százaléka adta le szavazatát 15 óráig. A négy évvel ezelőtti önkormányzati választáson 15 óráig a választásra jogosultak 29,62 százaléka voksolt.
2002. 10. 20. 16:13
[FN] Délután 13 óráig a jogosultak 26,33 százaléka szavazott , azaz 2,14 millió polgár jelent meg az urnák előtt az önkormányzati választásokon. A legtöbben immár Nógrád megyében (29,06 százalék), a legkevesebben Bács-Kiskun megyében (23,92 százalék) voksoltak. A fővárosban a választók 28,42 százaléka adta le szavazatát 13 óráig. A délelőtt folyamán egyébként Szolnok megyében voltak a legaktívabbak a voksolók, ám 13 órakor már csak 27,68 százalék
2002. 10. 20. 14:14
[BBC] Szaddám Huszein iraki elnök közleményben jelentette be, hogy 100 százalékos arányú választási győzelmét - amelyet egyébként egyedüli jelöltként sikerült elérnie - teljes körű amnesztiával teszi emlékezetessé. Az intézkedés nyomán az összes politikai foglyot szabadon engedik - a hivatalos tájékoztatás szerint. A bagdadi tévében felolvasott bejelentés szerint az amnesztia a gyilkosságért elítéltekre csak akkor vonatkozik, ha az áldozat család
2002. 10. 20. 12:38
[FN, RTL Klub] Két vidéki településen is kampánycsendsértés történt. Bács-Kiskun megyében, Kiskunfélegyházán egy párt szórólapjait osztogatták szombaton, és emiatt a választási bizottság meg is állapította a kampánycsend megsértését. A Csongrád megyei Szatymazon viszont még vizsgálják, hogy az egyik polgármester plakátjainak kiragasztása ellentétes volt-e az előírásokkal.
2002. 10. 20. 12:21
[FN] Délelőtt 11 óráig a jogosultak 17,91 százaléka voksolt az önkormányzati választásokon. Összesen 1 millió 455,4 ezer választó adta le szavazatát. A legtöbben - a hétórás és a kilencórás regisztrációhoz hasonlóan - Jász-Nagykun-Szolnok megyében (20,41 százalék) szavaztak, a legkevesebben Zala megyében (16,86 százalék) voksoltak. Budapesten a polgárok 17,19 százaléka járult az urnákhoz. 1998-ban időarányosan 15,51 százalék volt az országos rés
2002. 10. 20. 12:07
[FN] Reggel kilenc óráig a választásra jogosultak 6,42 százaléka járult az urnákhoz Magyarországon, az önkormányzati választásokon. Az Országos Választási Iroda adatai szerint összesen 521,6 ezer választó adta le szavazatát. A legtöbben Jász-Nagykun-Szolnok megyében (8,10 százalék), a legkevesebben a fővárosban (5,18 százalék) voksoltak. A négy évvel ezelőtti önkormányzati választásokhoz képest idén nagyobb az időarányos részvételi arány, hisze
2002. 10. 20. 11:01
[FN] Reggel 7 óráig a választásra jogosultak 0,92 százaléka voksolt az önkormányzati választásokon. (Négy évvel ezelőtt ugyanez a mutató 0,93 százalékos volt, vagyis az időarányos részvétel csaknem azonos az 1998-assal.) Az Országos Választási Iroda adatai szerint 2002. október 20-án reggel hétig összesen 74,8 ezer választó adta le szavazatát Magyarországon. Az első órában a legtöbben Jász-Nagykun-Szolnok megyében (1,11 százalék), a legkevesebbe
2002. 10. 20. 10:12
[FN] A választók kétharmada, majdnem 67 százaléka mondott igent az Európai Unió nizzai szerződésére, vagyis az unió 2004-es bővítésére abban a hét írországi körzetben, ahol szombaton elektronikus úton bonyolították le a népszavazást. Írországban 42 szavazókörzet van: ahol nem volt számítógépes voksolás, vasárnap reggel kezdik a szavazatszámlálást, és csak délutánra várhatók eredmények. A szigetország lakói tavaly elutasították a nizzai szerződés
2002. 10. 20. 09:54
Pénteken kezdődött és november 3-áig tart a 11. Budapesti Őszi Fesztivál. A programkínálatban ezúttal is avantgárd színházi és táncelőadások, koncertek, képző-, valamint médiaművészeti, irodalmi és filmes újdonságok kaptak helyet.
2002. 10. 18. 18:05
[FN, MTI-Eco] A harmadik negyedévben 889 millió dolláros nettó veszteséget termelt a UAL Corp., a világ második legnagyobb légitársasága, a United Airlines anyavállalata. A UAL, amely már korábban arra figyelmeztette a befektetőket, hogy ősszel esetleg csődbe mehet, részvényenként 15,57 dolláros nettó veszteséget jelentett pénteken az előző negyedről. Egy évvel korábban 1,2 milliárd dollár - részvényenként 21,43 dollár - volt a cég nettó hiánya.
2002. 10. 18. 17:54
[FN, MTI-Eco] Mario Monti, az EU versenybiztosa a cseh miniszterelnökkel folytatott találkozója után azt mondta: a cseh acélipar kérdését megoldottnak tekintik, de a bankágazatnak nyújtott állami segélyek problémát jelentenek. A felek jövő pénteken találkoznak megint, hogy eldöntsék: a Komercni Bankának és a Ceska Sporitelnának nyújtott segélyek összhangban vannak-e az EU-normákkal. Csehország olyan tervet terjesztett elő, amely több tízmillió d
2002. 10. 18. 17:45
[FN, MTI-Eco] A Magyar Nemzeti Bank a jövőben is következetesen kitart az inflációs célt követő rendszer és a forint széles ingadozási sávja mellett, mert ez alapozza meg a pénzromlás csökkenését, és az eurózónához a csatlakozást - hangoztatta Riecke Werner, a jegybank alelnöke pénteken Tihanyban a Magyar Lízingszövetség konferenciáján. Az alelnök rámutatott: az új jegybanktörvény hatályba léptetése azért volt fontos, mert az előző időszakhoz ké
2002. 10. 18. 17:28
[FN, MTI-Eco] A kormány megemeli a lakásépítési kedvezmény összegét december 1-jétől - mondta Lamperth Mónika belügyminiszter. A kormány célja, hogy az alacsony, illetve közepes jövedelemmel rendelkező állampolgárok számára is megteremtse a lakáshoz jutás feltételeit , akiknek eddig nem volt lehetőségük "belépni a lakáspiacra". Tájékoztatása szerint december 1-jétől egy gyermek után 500 ezer, két gyermek után 1 millió 600 ezer, három gyermek ut
2002. 10. 18. 17:02
[FN] A Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX 27,84 pontos csökkenés után 7093,82 ponton zárt pénteken. A négy vezető részvény a Matáv kivételével gyengült az előző napi záráshoz viszonyítva. A Matáv 20 forintos erősödés után 770 forinton zárt. A Mol árfolyama 120 forintot csökkent és 4800 forinton fejezte be a napot, az OTP 23 forintos eséssel 2025 forinton, a Richter 35 forintos eséssel 12050 forinton zárt. Az elektronikus Nasda
2002. 10. 18. 16:56
Kertész Imre Medgyessy Péterrel való találkozója után, péntek délelőtt a sajtó képviselőivel beszélgetett. A sajtótájékoztatón részt vett Koltai Lajos, a Sorstalanság című film leendő rendezője is.
2002. 10. 18. 16:54
[FN, MTI-Eco] A megtakarítás ösztönzés kérdésében a kormány kiemelt fontosságúnak tartja a magánnyugdíj-pénztári rendszerrel szembeni bizalom helyreállítását, illetve a járulék mértékének 6 százalékról 8 százalékra emelését - közölte László Csaba. A pénzügyminiszter a kijelentette, jövő év január elsejétől a pályakezdőknél visszaállítják a kötelező belépés rendszerét, ami évente több mint százezer fős taglétszám emelkedést jelent a magánnyugdíj-
2002. 10. 18. 16:36
[FN] Jelenleg a Legfelsőbb Bíróság előtt van az a kérdés, hogy érvényes-e a Citadella 4U Kft. vagyonkezelői szerződése, ennek eldöntéséig pedig a Budai Központi Kerületi Bíróság felfüggesztette a magyar állam kontra Citadella 4U birtokvédelmi per tárgyalását. Ezzel a bíróság a Citadella 4U kérésének adott helyt a birtokháborítás miatt kezdődött perben - adta hírül az Origo.A perben a magyar állam jogi képviselője annak a megállapítását kéri, hog
2002. 10. 18. 16:22
[FN] A városháza felújításához szükséges közbeszerzési eljárás megindításáról határozott tegnap, a ciklus utolsó ülésén a tamási képviselő-testület . Dr. Schutzbach Ferenc jegyző szerint ez nem jelent kötelezettségvállalást - reagált a hivatal vezetője a polgármester-jelöltek az ülésen idézett felvetésére, miszerint a képviselő-testületnek nem célszerű a választás előtt húszmilliós kötelezettséget vállalnia. A jegyző álláspontja, hogy ez nem minő
2002. 10. 18. 16:22
Olvasói sztorik