Belföld

[FN] A nők munkaerő-piaci úgynevezett reintegrációs programjára 4 millió 175 ezer euró támogatást nyújt az unió - hangzott el szerdán Győrött egy szakmai konferencián. Bátkiné Juhász Judit, a Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztérium Európai Integrációs Főosztályának munkatársa elmondta: ebből az összegből több mint 3 millió euró a Pályázati Alap költségvetésének összege. A Pályázati Alap vissza nem térítendő támogatás formájában nyújt lehetőség
2002. 10. 30. 17:16
[FN] Dolgozói részvényértékesítéssel folytatódik november második felében a Hungaropharma Rt. privatizációja - nyilatkozta Szabó Ferenc, a gyógyszer-nagykereskedelmi cég vezérigazgatója. A magánosítás idén júliusban lezárult első fordulójának tranzakciós árához képest a dolgozók 10 százalék kedvezménnyel jegyezhetik a részvényeket, és a vételár egy része kárpótlási jeggyel törleszthető. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) a 6,0
2002. 10. 30. 17:08
[FN] Az államháztartási hiány a GDP 8,7 százalékára is rúghat idén - jelentette be László Csaba pénzügyminiszter szerdai sajtótájékoztatóján. Korábban gazdaságkutatók jóval kisebb hiányt valószínűsítettek. Tekintse meg a gazdaságkutatók által prognoisztizált adatokat! Az uniós normák szerint számolt hiány egy része az államháztartás rendes működési tételeiből keletkezik:
2002. 10. 30. 16:24
A Pannon GSM Távközlési Rt. 2002 első kilenc hónapjában 19,392 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el, ami 27 százalékkal több az egy évvel korábbinál - közölte Kubatov János, a társaság igazgatója szerdán. A cég az első háromnegyed évben 115,1 milliárd forint árbevételt ért el, ami 22 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 94,5 milliárd forintot. A Pannon-nak szeptember végén 2,452 millió előfizetője volt, ami mintegy 800 ezerrel t
2002. 10. 30. 15:46
[FN] A lengyel kormány törvénytervezetet fogadott el a különleges gazdasági övezetekről. A szóban forgó beruházók mentesülnének az ingatlanadó megfizetése alól, az érintett településeket viszont a költségvetésből kompenzálnák a kieső bevételekért. A kedvezmény 146 nagy cégre vonatkozna, a kompenzáció mértéke pedig évente legfeljebb 30 millió zloty (1,8 milliárd forint) lenne. A tervezetet csak azután terjesztik a parlament elé, ha már lezárta a v
2002. 10. 30. 15:38
Megint nevet vált a Magyar Televízió egyes csatornája, és MTV-nek nevezi magát a nemzeti főadó. Új logó és új arcok is szerepelnek majd a hírműsorokban, így Pálffy István, D. Tóth Kriszta és Simon András, de tudományos ismeretterjesztőként feltűnik majd Demcsák Zsuzsa is.
2002. 10. 30. 15:30
[FN] A Corning bejelentette, hogy átszervezési programja keretében 2200 állsáhelyet szüntet meg . A vezetőség indoklásként a telekommunikációs piac gyengeségét jelölte meg. A cég 550-650 ezer dollárra becsüli a tervezet kivitelezési költségeit, amelynek keretében bezárnak egy ausztrál és egy német száloptikát gyártó üzemet is. •
2002. 10. 30. 14:48
[FN] Az oroszországi emberi jogok védelmében demonstrációt tartott az Amnesty International magyarországi egyesülete szerdán Budapesten az Oroszországi Föderáció nagykövetsége előtt. A tüntetést az Amnesty International világszerte kedden indult Oroszországi Föderáció: Igazságot mindenkinek! című kampányának nyitányaként rendezték meg az emberi jogok védelmére létrehozott nemzetközi szervezet magyarországi tagjai. A résztvevők az Amnesty Interna
2002. 10. 30. 14:36
Tényleg a kemény valóság hívta életre az argentinok új valóságshowját, ahol egy állás a fődíj. Elbocsátott tévések munkahelyük megmentésére hozták létre a műsort, amely argentinok milliói előtt csillantja fel a reményt.
2002. 10. 30. 14:10
[FN, index] A csődbement óriáscég kártérítést követel, mert néhány nappal az Enron összeomlása előtt a bank állítólag több mint százmillió dollárt emelt le jogtalanul a vállalat egyik számlájáról. Az Enron New Yorkban benyújtott keresete szerint a Bank of America 123,2 millió dollárt emelt le az energetikai cég számlájáról három nappal a csőd bejelentése előtt, közölte a Reuters. A lépést az Enron többszöri kérésére sem indokolták, és még a váll
2002. 10. 30. 13:53
[FN] Felminősítette szerdán Románia hosszú futamú szuverén bel- és küladósságát a Fitch Ratings európai hitelminősítő. A londoni bejelentés szerint a román devizaadósi osztályzat B pluszról BB mínuszra, a lejben kibocsátott adósságok felső osztályzathatára BB mínuszról BB-re javul. A rövid lejáratú devizaadósság B osztályzatát megerősítette a cég; a hosszú távú besorolások kilátása stabil. Az új hosszú futamú devizaadósi besorolás is még három f
2002. 10. 30. 13:30
[FN] A Prímagáz Rt. december 4-re rendkívüli közgyűlést hívott össze , amelyen a napirend szerint döntés születik arról, hogy a Prímagáz elfogadja-e az SHV Gas N.V. vételi ajánlatát a társaság tulajdonában lévő saját részvényekre, továbbá határoznak a Prímagáz részvények tőzsdei kivezetéséről. Mint ismeretes hétfőn három napra a kibocsátó kérésére felfüggesztették a cég papírjait, az árfolyamot jelentősen befolyásolni képes információk közzététel
2002. 10. 30. 13:02
[FN] A Mercedes-Benz az E 320-ból és az E 500-ból készített páncélozott változatot. Mind a két modellt úgy alakították ki, hogy megfeleljenek az európai szabvány szerinti B4-es ellenállási kategóriája előírásainak. Ezeknél a modellnél a páncélozott felületet nem utólag, hanem a gyártás során integrálják a karosszériába. A megfelelő biztonságot modern alapanyagok, és a korszerű technológiák garantálják. Ilyenek a speciális acéllemezek, golyóálló ü
2002. 10. 30. 12:57
[FN] A magyar gazdaságban nem fordulatra, hanem kiigazításra van szükség - jelentette ki Medgyessy Péter miniszterelnök az MSZP parlamenti frakciójának szerdai ülésén a 2003. évi költségvetés prioritásait ismertetve. Medgyessy Péter szavai szerint normális, kiegyensúlyozott, racionálisan költekező év lesz 2003. Leszögezte: jövőre nem lesz szükség megszorító intézkedésekre. Hozzátette, a GDP 4 százalékos, a fogyasztói árak 4,5-5 százalékos növeke
2002. 10. 30. 12:42
[FN, euro.hu] Svédország készen áll az euró bevezetésére, jelentette be a kormányzó svéd Szociáldemokrata Párt. Göran Persson miniszterelnök elképzelése szerint az európai monetáris unióhoz (EMU) történő csatlakozásról 2003-ban népszavazást tartanak. A Szociáldemokrata Pártot irányító testület a párt november 16-i éves kongresszusán plénum elé viszi a kérdést. Az előterjesztett javaslat várható elfogadása után a szociáldemokraták egyeztetést kez
2002. 10. 30. 11:57
Jó lóra tett, aki Pick-részvényekkel ügyeskedett az idén: az árfolyamemelkedés és a kirívóan magas osztalék egy év alatt 80 százalékos hozamot jelentett, ami kevésbé ínséges időkben sem rossz teljesítmény.
2002. 10. 30. 11:40
[FN, MTI-Eco] Amennyiben a szerdai egyeztetési napon sem születik megállapodás a Malév és a légiutas-kísérőket tömörítő szakszervezet között, az érdekképviselet bejelenti, hogy vasárnaptól sztrájkot hirdet - mondta Lőrinczy Zsolt, a Hunacca elnöke. Az érdekképviselet elnöke megerősítette, hogy a külföldi költségtérítés mértékének növekedését szeretnék elérni. Hozzátette, hogy annak összege az utóbbi két-három évben nem emelkedett. Lőrinczy Zsolt
2002. 10. 30. 11:35
[FN, InfoStart] A dán rendőrség szerda reggel Koppenhágában őrizetbe vette Ahmed Zakajev vezető csecsen politikust. Zakajevet az orosz hatóságok azzal gyanúsítják, hogy a múlt héten a moszkvai Melnyikov utcai színházban elkövetett túszszedő támadás előkészítői közé tartozik. Az AFP szerint neve szerepelt azon a feltételezett terroristák neveit tartalmazó jegyzéken, amelyet a moszkvai külügyminisztérium kedden juttatott el a dán hatóságokhoz. Zak
2002. 10. 30. 11:15
[FN, InfoStart] Jack Straw szerint mégsem elkerülhetetlen az Irak elleni háború - ha az ENSZ megfelelően kemény határozatot hoz, akkor nem feltétlenül a fegyvereké kell legyen az első szó. A brit külügyminiszter szerint az Egyesült Államok - hasonlóan hazájához, Nagy-Britanniához - nem akar mindenáron háborút. Ha nem így lenne, akkor George Bush amerikai elnök és Colin Powell külügyminiszter nem fordított volna oly sok időt és energiát az ENSZ-h
2002. 10. 30. 11:05
A piaci várakozások alatti szintre, közel a felére esett vissza a Volkswagen AG nyeresége a harmadik negyedévben. A legnagyobb európai autógyár ennek ellenére is kitart korábban kiadott éves eredmény-előrejelzésének teljesíthetősége mellett. Az adó előtti nyereség az elmúlt év azonos periódusához képest 48 százalékkal 711 millió euróra esett vissza. Ennek oka a főbb felvevő piacokna
2002. 10. 30. 10:55
[FN] Az első pénzügyi félévét 44,3 százalékos működési eredmény növekedéssel és abszolút rekorddal zárta a Toyota Motor , a legnagyobb japán autógyár. Az április-szeptemberi periódus 730,83 milliárd jenes működési eredményt hozott a konszernnek. Az eredmény még a Nihon Keizai Shinbun elmúlt héten megszellőztetett értesülései ellenére is messze meghaladta az elemzői várakozások 630 milliárd jenes konszenzusát. A nettó nyereség 90,2 százalékkal 553
2002. 10. 30. 10:28
[FN] Az Arago Befektetési Holding Rt. 93,33 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik a Pick Szeged Rt-ben - tette közzé a Pick. Az Arago Rt. szeptember 25-i induló nappal tett ajánlatott a még tőzsdén forgó részvényekre, az ajánlat zárónapja 2002. október 24. volt. Az Arago, mint a Pick többségi tulajdonosa és a szavazatok több mint 75 százalékával rendelkező részvényese szeptember 11-én kezdeményezte a Pick részvényeinek tőzsdei kivezetését. Az
2002. 10. 30. 10:22
[FN] Szerdán 47,87 pontos emelkedéssel 7165,54 ponton nyitott a BUX. A várakozásoknál sokkal jobb Richter-gyorsjelentés következtében a gyógyszergyári papír árának jelentős emelkedésére számítanak szerdán a megkérdezett részvénypiaci szakértők. Az irányadó Nikkei 225-ös index 47,83 ponttal, 0,55 százalékkal 8756,59 pontra erősödött a szerdai nap végére
2002. 10. 30. 10:16
Olvasói sztorik