2005 végétől már elképzelhető, hogy útlevelünkben ujjlenyomatunk is szerepelni fog. A cél, hogy az arcképen túl más biometrikus azonosítót is tartalmazzon az okmány.
A Disney leállította a baloldali gondolkodású rendező, a Kóla, puska, sültkrumpli című filmet jegyző Oscar-díjas Michael Moore új filmjének terjesztését - adta hírül a Magyar Hírlap.
Annak érdekében, hogy a jelenleginél nagyobb mennyiségű bort lehessen Magyarországról Oroszországba szállítani, a Magyar Borakadémia kóstolóval egybekötött promóciós beszélgetést szervezett az Oroszországi Föderáció budapesti kereskedelmi képviseletének munkatársaival.
A lakáshitel-tartozásokat felhalmozók egy meghatározott körének, valamint a közüzemi díjtartozásokat felhalmozóknak nyújt segítséget az a program, amelyről szerdán döntött a kormány - közölte Kökény Mihály a kabinet ülését követő tájékoztatón, Budapesten.
Kampánynak is minősíthető az a tájékoztató, amit a kormány a 13-ik havi nyugdíjak postázásával egyidőben juttatott el a nyugállományban élő lakossághoz - derül ki a Magyar Hírlap híréből.
Eredeti és a honi viszonyok közt újdonságnak számító üzenettel állt elő az Etyeki Kúria a minap. Bor és egészség kapcsolatáról adtak elő egy napfényes tavaszi napon a high-tech felszerelésű, csinos kis pincészetben az etyeki Öreghegyen.
Haladékot kaphat a lakáshitelüket vagy közüzemi tartozásukat törleszteni képtelen adósok bizonyos köre. Az elmúlt években támogatott lakáshitelhez jutott tömegeknek nem jár mentőöv.
Aszlan Abasidze adzsár vezető helyi idő szerint csütörtökön hajnalban lemondott tisztéről és elhagyta Adzsáriát. A polgárháborúval fenyegető légkör ezzel enyhülhet Grúziában.
Cégünk a GeySol AG által gyártott 1514KR típusú vákuumcsöves napkollektorok forgalmazásával foglalkozik.
Tekintse meg weboldalunkat vagy hívja a kapcsolattartó személyt további információkért!
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) egyre több vállalatot von ellenőrzés alá az autópálya-építésekkel kapcsolatban, és újabb bírságokat szabott ki összejátszás miatt – értesült a Figyelő. A vizsgálat már 16 céggel foglalkozik kartell-gyanú miatt, többük után visszamenőleg is nyomoznak.
Az ártörvény parlament elé került módosítása szerint a humán gyógyszerek és a különleges táplálkozási igényt kielégítő tápszerek árát akár egy évre is befagyaszthatja a kormány.
A Magyar Lízingszövetség (ML) által közzétett adatok szerint tavaly 23,7 százalékkal, a 2002. évi 812,8 milliárd forintról 1007,6 milliárd forintra emelkedett a lízinggel finanszírozott beruházások értéke.
A Budapesti Értéktőzsde hivatalos indexe a keddi záróértékhez képest alig változott, mindössze 0,01 százalékot, 0,92 pontot emelkedett, és a nap végén 11.154,13 ponton állt. Az 50 pontos nyitási nyerség az első órában további 50 ponttal gyarapodott és a 11.258 pontos napi maximumról 13 órára a napi mélypontra, 11.040 pontra süllyedt az index.
Az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány Magyarország csatlakozása alkalmából díjat adományozott 5 újságírónak, köztük Martin József Péternek, a Figyelő főszerkesztőjének.
Bár a hivatalos megnyitó csak május 13-án lesz, jószerivel már április közepe óta láthatók a Fotóhónap 2004 fesztivál kiállításai; a huszonegy tárlat közül több még június végén is látogatható.
Kormányzati lépéseket tart szükségesnek a Fidesz és az MDF a szombathelyi Philips-gyár bezárása miatt - közölték ellenzéki képviselők szerdai sajtótájékoztatójukon, Szombathelyen.
Medgyessy Péter miniszterelnök személyes ajándékát nyújtotta át szerdán Magyarország első uniós újszülöttje édesanyjának a gyulai kórházban Varga Zoltán, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke.
Az Egyesült Államok és az amerikaiak nevében bocsánatot kért az amerikai irányítás alatti iraki börtönök parancsnoka az iraki néptől azokért a törvénytelen cselekedetekért, amelyeket amerikai katonák egy csoportja követett el a Bagdad melletti Abu Garib börtönében.
Az V. és a XIII. kerületi ügyészség március 30-án nyomozást rendelt el adócsalás bűntettének gyanúja miatt a Mammut Kft. ellen tett feljelentés tárgyában - tájékoztatta az MTI-t Dobos Gabriella ügyészségi szóvivő.
A tavaly novemberben bevonult sorkatonák közül 1969-en szereltek le szerdán a honvédség légierejétől és logisztikai csapataitól, miután teljesítették hat hónapos sorkatonai szolgálatukat - tájékoztatta a Magyar Honvédség Hadműveleti és Kiképzési Csoportfőnökség az MTI-t.
Szerda reggel ismét kórházba szállították Diego Maradonát, az argentinok egykori futballsztárját. Az illetékesek eleinte nem adtak felvilágosítást az 1986-os világbajnok állapotáról, majd Alfredo Cahe, a család orvosa közölte: páciense kimerültséggel és légszomjjal küszködik, s legalább 2-3 napot tölt majd bent.