A Fujitsu Siemens szerdán bejelentette, hogy az elnök-vezérigazgatói posztot július 1-től Bernd Bischoff, az értékesítés, a marketing és az ügyfélszolgálat korábbi alelnöke veszi át Adrian van Hammersteintől.
Új centrista párt alakult az Európai Parlamentben a korábban Európai Liberális Demokrata és Reform Pártnak nevezett liberális tömörülésből, az UDF francia mérsékeltjeiből és Romano Prodi olasz Olajfa koalíciójából. Közös frakciók alakítottak az euroszkeptikus képviselők is.
A Budapesti Értéktőzsde péntektől július 30-ig felfüggeszti az Észak-Dunántúli Áramszolgáltató Rt. (Édász), a Déldunántúli Áramszolgáltató (Dédász) Rt. és a Tiszántúli Áramszolgáltató (Titász) részvényeivel való kereskedést.
A görög csapat a végső győzelemre immáron első számú esélyesként előlépő Csehországgal küzd meg a döntőbe jutásért. A Hellászban már istenként imádott német szakvezető, Otto Rehhagel hisz csapata döntőbe jutásában.
A bankközi piacon 251,10/40 forinton jegyezték az eurót csütörtökön reggel kilenc órakor az árfolyam lényegében nem változott a szerdai délutánhoz képest.
A foglalkoztatottak és álláskeresők statisztikájából Magyarországon félmillió ember hiányzik. Nagy valószínűséggel jelentős részűk dolgozik, csak nem regisztráltatja magát - írja a Magyar Hírlap.
Nyártól kék hullámos zászló jelzi a legmagasabb elvárásoknak megfelelő balatoni strandokat. A fürdőhelyeknek már a szigorú uniós minősítőrendszerben is helyt kell állniuk - írja a Népszabadság.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3,75 pontos emelkedéssel, 11 540,70 ponton nyitott szerdán. Az MTI által megkérdezett részvénypiaci szakértők a BUX erősödését valószínűsítik.
A Fed a várakozásoknak megfelelően szerda este 25 bázisponttal 1,25 százalékosra emelte az irányadó kamat szintjét. A szakértők a többi meghatározó jegybankot is hasonló lépésre buzdítják.
A külföldi osztrák beruházások 47 százaléka irányult tavaly azokba a kelet- és közép-európai országokba, amelyek idén májusban az Európai Unió tagjaivá váltak.
Féléves teljesítményért csaknem nyolc és fél millió forint prémiumot vehet fel összesen Székesfehérvár városvezetője és két helyettese, miután a közgyűlés megszavazta a jutalmat - értesült a Magyar Nemzet.
A Mol Rt. - százszázalékos leányvállalatán keresztül - 22,5 százalékos részesedést szerzett a Kazahsztán észak-nyugati részén, az orosz határnál fekvő Federovszkoje blokkban.
A minisztériumok által az elmúlt években el nem költött összegeket ezentúl csak a pénzügyminiszter jóváhagyásával lehet felhasználni - jelentette be a kormány szerdai döntését Gál J. Zoltán a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón.
A kormány támogatja a júniusi rendkívüli időjárásban megrongálódott lakóingatlanok tulajdonosait - ismertette a kabinet szerdai döntését a belügyminiszter a kormányszóvivői tájékoztatón.
Az elemzői várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal, 1,25 százalékosra emelte az irányadó kamat szintjét az amerikai jegybank. A Fed további, mérsékelt kamatemeléseket helyezett kilátásba.
Portugália végig kézben tartva mérkőzést, megérdemelten verte meg a kissé indiszponáltan játszó Hollandiát. Bár a holland reményeket még visszahozta egy öngól, de a második találatra már nem jutott elég energia. A portugál labdarúgás fennállása legnagyobb eredményét érte el.
Hárman négy ajánlatot adtak be a tavaly március óta felszámolás alatt álló diósgyőri kohászati cég, a DAM Steel Rt. működő vagyontárgyai értékesítésére kiírt pályázatra a szerdai beadási határidőig.
A Malév augusztus 2-án induló pekingi járataira négy nap alatt mintegy 1800 foglalás érkezett. Az augusztusi járatokra mintegy ezer, a szeptemberiekre pedig közel 800 foglalást regisztráltak. A Malév egy hónapban 2600 helyet kínál a hetente háromszor közlekedő járatra. A légitársaság június 14-én kezdte meg a repülőjegyek értékesítését a Hainan Airlines-al közös üzemeltetésű pekingi járatára. A [...]
A magas költségek miatt nem éri meg befektetési céllal életbiztosítást kötni. Az üzletkötők mégis erre beszélik rá az ügyfeleket, számukra ez hoz több pénzt – írja a csütörtökön megjelenő Figyelő.
A délutáni lendületes emelkedés és a Mol kitartó drágulása ellenére 51,91 pontos, 0,45 százlékos gyengüléssel 11 536,95 ponton zárt a BUX szerdán. A BUMIX index 21,14 ponttal, 1,88 százlékkal esett és 1104,01 ponton zárt.
Az idén nyáron megszűnik az autópálya-matrica értékesítés több autópálya-csomópont lehajtóágán, mivel azok fenntartása - a változó vásárlói igények miatt - nem célszerű - közölte az Állami Autópálya Kezelő (ÁKK) Rt.