Szabó Miklós, az MDF mosonmagyaróvári országgyűlési képviselőjelöltje, a párt megyei elnöke visszalépett Pap János, a Fidesz–KDNP jelöltje javára – közölte a fórum politikusa.
A Fidesz jogi szakértői vizsgálják Veres János már korábban kifogásolt nyilatkozatát, hogy kimeríti-e a bűncselekmény elkövetésének gyanúját – jelentette be Deutsch-Für Tamás, a párt kommunikációs vezetője.
Visszalépett az országgyűlési választások második fordulójából Füredi Péter, Baranya 1. számú, pécsi választókörzetének MDF-es jelöltje; a megyében ő a párt második politikusa, aki nem vesz részt a vasárnapi megmérettetésen.
A sajtó elől elzárt kampánygyűlést tartott Orbán Viktor a Csongrád megyei Ásotthalmon kedden – közölte a Délmagyarország című napilap. A Fidesz elnöke ott arra kérte az aktivistákat, keressenek fel „minden rájuk bízott” szavazót.
Az idősek életkörülményeinek további javítása érdekében írt alá nyilatkozatot Gyurcsány Ferenc és Hiller István két nyugdíjasszervezettel szerdán Budapesten.
Nem indul az országgyűlési választás második fordulójában Radnai Endre, az MDF jelöltje Vas megye 1-es számú szombathelyi választókerületében. Kedden pedig a város másik jelöltje is visszalépett.
A Népszabadság úgy tudja, az sms küldője a kormányt akarta rossz fényben feltüntetni azzal, hogy az OTP válságáról ír, a Magyar Nemzet szerint nincs kapcsolat a gyanúsított és a Fidesz között, míg a Magyar Hírlap szerint nem életszerű a magánakcióról szóló forgatókönyv.
A szavazatra nincs ráírva, hogy honnan jött, hanem inkább, hogy hová megy – jelentette ki Schmitt Pál annak kapcsán, hogy Vácott az első forduló eredményének ismeretében valamilyen formában a MIÉP-re és a Jobbikra szavazókat kell megszólítania a Fidesznek a győzelemhez.
Szolnoknál szerdán reggel tetőzött a Tisza, 7 órakor 1005 centimétert mutatott a vízmérce. Megfeszített erővel folytak az árvízvédelmi munkák szerdára virradó éjszaka, de rendkívüli esemény nem volt.
„Ha másként nem megy, ki kell szúrni a rektor autójának a kerekét; ha zsarolnak titeket, zsaroljátok ti is őket!" – így buzdította a hallgatókat nemrégiben egy győri konferencián Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa a jogtalanul szedett térítési díjak kapcsán.
Gál J. Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára szerint „borzasztó nehéz" érdemben reagálni azokra a fideszes mondatokra, melyek azt vizionálják, hogy Magyarországon majd nem kel fel a nap, ha az MSZP–SZDSZ-koalíció kerül hatalomra.
Szolnoknál szerdán reggel tetőzött a Tisza, 7 órakor 1005 centimétert mutatott a vízmérce. Megfeszített erővel folytak az árvízvédelmi munkák szerdára virradó éjszaka, de rendkívüli esemény nem volt.
Az Országos Választási Bizottság (OVB) kedden elutasította a Zöld Párt országos népszavazási kezdeményezését, amelynek értelmében börtönbe küldhetnénk az ígéreteiket nem betartó kormánypárti képviselőket.
"Elegünk volt az ostobák és gazemberek országrontó ámokfutásából" - jelentette ki Kövér László Salgótarjánban, a Pelczné Gáll Ildikóval közösen tartott keddi választási nagygyűlésen.
Több mint 860 fő vett részt a nap folyamán a Hármas-Körös gátjain az árvízvédelmi munkálatokban. Az árvízvédelmi szakaszokon összesen közel 24 kilométeren kellett megerősíteni a gátakat. – közölte a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Körkövizig) vezetője.
Egy új, 2010-ben várható Tisza híd megépítése – Záhony és Csap között – minimálisra csökkentheti a jelenlegi átkelési időt – mondotta Gazda László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés elnöke a napokban megt
Ne igyunk előre a medve bőrére, bár a medve arra vár, hogy a szocialisták elejtsék - mondta Gyurcsány Ferenc, az MSZP kormányfőjelöltje a Pest megyei Abonyban. Az eredményjelző állása jelenleg 0:0, ezért mindenkinek el kell mennie szavazni április 23-án - jelentette ki a miniszterelnök.
A Fidesz elnöke szerint Mikola István néhány, a kampányban elhangzott kijelentése nem tett jót a Fidesznek. Orbán Viktor az InfoRádió Aréna című műsorában azt is elmondta, hogy „ott, ahol a jobboldal hagyja, hogy sok kis pártból álljon, mindig a baloldal nyer”.
Előreláthatólag május első hetében születhet meg a 2006-os országgyűlési választások egészének végleges eredménye - közölte az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője.
Aki vasárnap a választás második fordulóján otthon marad, az Orbán Viktornak és Kövér Lászlónak ad támogatást - jelentette ki Ujhelyi István, az MSZP alelnöke Sopronban.