Kisebbségben vannak a szexuális másságot elfogadók a magyar társadalomban, a többség homofób Magyarországon, ahol nem élhetnek számos olyan joggal a homoszexuálisok, mint a heteroszexuálisok.
A liberális főpolgármester-jelölt nem akarja abbahagyni a jelenlegi munkáját, ha újraválasztják, akkor ismét lemond parlamenti mandátumáról. Az SZDSZ vezetése egyébként egyetlen percig sem gondolkodott más jelöltben.
Gyurcsány Ferenc az Országgyűlésnek benyújtandó mintegy másfél tucat törvényről, a kormányprogram első változatáról konzultál jövő héten az ellenzéki pártok vezetőivel.
A Fidesz budapesti választmánya mai ülésén tesz javaslatot a párt főpolgármester-jelöltjére, amelyet az országos elnökség véleményez, a végső döntést pedig az országos választmány hozza majd meg.
Telefonos kampányba kezdett Demszky Gábor, aki két kérdésre vár választ a budapestiektől: bekerüljön-e a Budapest-szerződés a kormányprogramba, illetve induljon-e újra a főpolgármesterségért. Utóbbit már megválaszolta: ötödször is elfogadta pártja felkérését. A szakértő szerint adatbázis kiépítése miatt telefonálhat a politikus.
Ráth-Végh István: Vége az emberi butaságnak című műve hosszú szünet után ismét megtalálható lesz a könyvesboltokban. A divatos irányzatnak hódolva, most hangoskönyv formában kerül az érdeklődök elé.
A kultúrtörténeti furcsaságok
Az MDF elnöke a FigyelőNetnek elmondta: az MDF részben konstruktív és részben kritikus ellenzéke lesz a kormánypártoknak. Dávid Ibolya hozzátette: új fejezet kezdődik, az érzelmi politizálást az értelmes párbeszéd váltja fel, a Fidesszel is.
Demszky Gábor újra indul az őszi önkormányzati választáson, hogy ötödször is megszerezze a főpolgármesteri tisztséget - a politikus ezt maga erősítette meg.
Mécs Imre egykori szabad demokrata képviselő 2006-tól az MSZP-frakció soraiban fog ülni. A politikus elmondta: mindig is szociálliberális volt, így nem okoz gondot a váltás. Az egyes döntéseknél azonban a lelkiismerete lesz a fő irányadó és nem új frakciója álláspontja. Szeretné, ha az MSZP és az SZDSZ hatékonyan együttműködne ebben a ciklusban.
A FigyelőNet helyszíni tudósítójának kérdésére az új képviselők szégyenlősen nyilatkoztak jövőbeni terveikről, esetleg felmerült miniszteri posztjaikról, bizottsági helyeikről. Még ugyanis nem dőlt el semmi.
Nem műszaki hiba okozta a Magyarországon lezuhant és 42 emberéletet követelő szlovák katonai szállító repülőgép balesetét - derül ki a gép roncsainak most befejeződött vizsgálatából.
Egy friss kérdőíves felmérés szerint a fővárosban a megkérdezett hajléktalanok több mint fele rendelkezik munkából származó jövedelemmel. A hajléktalanok fele személyes ok miatt került az utcára.
Az Országos Választási Bizottság elnöke és a belügyminiszter szerint is rendben zajlott a választás, ennek ellenére mindketten kritikát fogalmaztak meg a választási törvénnyel kapcsolatban az Országgyűlés alakuló ülésén. A Fidesz és a KDNP képviselői nem szavazták meg egyik beszámolót sem.
Tisztelt Országgyűlés!
A kampánynak vége - mostantól más beszédmódra van szükség. A választások után a tények, a döntések és a felelősségvállalás ideje jött el.
Legkésőbb 10 napon belül megalakulhat a társadalmi önvédelmi testület – közölte a testületet vezető Kontrát Károly fideszes országgyűlési képviselő az MTI-vel kedden.
A Fidesz V. kerületi szervezete úgy döntött, hogy Rogán Antalt indítja polgármesterjelöltként az őszi önkormányzati választásokon – jelentette be a Fidesz kerületi frakcióvezetője kedden Budapesten. Az MSZP kedd este határoz a jelölt személyéről.
Az Országgyűlés alakuló ülésén a képviselők újra Szili Katalint választották meg házelnöknek, Ádert és Világosit pedig az alelnöknek. Sólyom László Gyurcsány Ferencet kérte fel miniszterelnöknek. A kormányfő-jelölt kifejtette: a reformok kormányát szeretné vezetni.
Négy kamion ütközött kedden délelőtt az M0-s autóúton Szeged felé, a Dunaharasztinál lévő Kis-Duna hídnál, az egyik kamion sofőrjét súlyos sérülésekkel szállították kórházba, a baleset miatt teljes az útzár – közölte az autópálya-rendőrség az MTI-vel.