A Parlament előtt folytatódott a kormányellenes tüntetés, a jelszó: „Nem megyünk haza” – jelentette a helyszínről hétfőn reggel az MTI tudósítója. Az embereknek jogunk van ahhoz, hogy véleményüket tüntetéssel is kifejezzék – mondta a kormányfő a Klubrádiónak.
A BBC brit hírrádió által megszólaltatott kommentátorok közül van, aki úgy véli, hogy maga a kormányfő szivárogtatta ki vasárnap délután a Gyurcsány-beszéd felvételét.
Gyurcsány Ferenc hangfelvételének nyilvánosságra kerülése után tüntetők egy csoportja a kormányfő lemondását követelte. Alkotmányjogilag négy út lehetséges: a miniszterelnök vagy a kormány lemond, a képviselők megbuktatják, vagy minden megy tovább.
Kiderült, hogy egy politikai kalandorral van dolgunk (…) akivel sem itthon, sem Európában nem lehet dolgozni. A helyzet megoldása a szocialista párt feladata – kommentálta a kormányfő vasárnap nyilvánosságra került szavait Pokorni Zoltán.
Uzsorakölcsön és zsarolás állhat annak a marcali gyilkosságnak a hátterében, amelynek elkövetésével az MDF egyik önkormányzati képviselőjelöltjét gyanúsítja a rendőrség – írja a Népszabadság.
A frakcióülés idején a kormányüdülő épületében nem lehetett mobiltelefont használni, néhány résztvevő képviselő szerint pedig lehetetlen lett volna felvételt készíteni feltűnés nélkül – írja a Magyar Hírlap.
A köztársasági elnök hétfőn valószínűleg Kovács Tamás altábornagyot nevezi meg a parlamenti pártok frakcióvezetői előtt a Polt Péter távoztával megüresedő legfőbb ügyészi posztra – értesült a Népszabadság.
Azok a választópolgárok, akik nem lakóhelyükön, hanem tartózkodási helyükön kívánnak szavazni az október 1-jei választáson, még 12 napig kérhetnek ehhez igazolást.
Több mint nyolc órája tart az a demonstráció a Kossuth téren, amelyen a tüntetők Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és a kormány lemondását követelik - jelentette a távirati iroda tudósítója hétfőn hajnalban.
Több ezren követelték a kormányfő lemondását a Parlament előtt vasárnap késő este. A rendőrség nem avatkozott közbe, sőt elkísérte az elégedetlenek egy-egy csoportját a kormányfő háza illetve a Sándor-palota elé. Néhány rövid szónoklat és egy felrobbant petárda borzolta csak a kedélyeket.
A FigyelőNetnek nyilatkozó politológus szerint nem feltétlenül jött rosszul a felvétel nyilvánosságra kerülése. Az is szinte biztos, hogy a felvétel eredeti, és Gyurcsány Ferenc nem fog lemondani.
Gyurcsány Ferenc egy májusi szocialista frakcióülésen indulatos és sokszor trágár beszédben elismerte, hogy négy évig nem csinált semmit a kormányzat, az utolsó másfelet pedig "végighazudta". A kormányfő vasárnap közölte: nem a gazdaság állapotáról, hanem sok év átfogó hazugságáról beszélt. A Fidesz kivár. A szakértő szerint nem kizárt, hogy szándékos a szivárogtatás.
Demszky Gábor azt reméli, hogy a jobboldal a lázadásról, az ellenállásról mondottakkal "felébreszti Budapestet" - erről a szabad demokrata főpolgármester vasárnap beszélt a Liberális sportnap elnevezésű rendezvényen.
XVI. Benedek pápa képviseletében Erdő Péter bíboros boldoggá avatta a második világháború idején vértanúhalált halt Salkaházi Sára szociális nővért Budapesten. Vasárnap a budapesti Szent István Bazilika előtt mintegy tízezren voltak jelen a szertartáson.
Egy Orbán Viktorhoz érkezett új helyzetértékelés szerint nem lehet számítani a Fidesz áttörésére az önkormányzati választáson – értesült a Vasárnapi Hírek.
A kormány első száz napjában arra törekedett, hogy a politikai stabilitás megtartása mellett megteremtse a költségvetési egyensúlyt, illetve - sajátos baloldali szempontként - ügyeljen a társadalmi stabilitásra - mondta Lendvai Ildikó vasárnap Budapesten.
Felemás üzeneteket küld a kormányzat a fővárosban közlekedőknek: egyrészt ésszerű közlekedési reformokat emleget, a másik oldalról viszont leginkább azt szeretné, ha az emberek semmit nem tudnának a közlekedésre szánt 2000 milliárd sorsáról.
Öt évre kiutasították Szlovákiából Toroczkai Lászlót, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) elnökét, akit szombaton délután a pozsonyi belügyminisztérium épülete előtti megjelenése miatt állított elő a szlovák rendőrség. Toroczkai még szombaton éjfél előtt elhagyta Szlovákiát.
Kormányellenes demonstrációt tartott Szombathelyen a MIÉP, a tüntetők a megszorító intézkedések visszavonását követelő mondatokat skandálva, tiltakozó táblákat, MIÉP-es, nemzeti színű, valamint Árpád-sávos zászlókat, gyászlobogókat és égő fáklyákat tartva vonultak végig a belváros utcáin.
Az MO-ás óbudai nyomvonalának következetes megtorpedózásával Tarlós István kiszolgáltatja az egész fővárost a motorizáció káros hatásainak - mondta a főpolgármester az Európai Mobilitás Hét nyitónapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón, szombaton.
Befejezett és félkész beruházásokat tekintett meg, alapkövet helyezett el szombaton Gyurcsány Ferenc Hajdú-Bihar megye több településén, ahol a szocialisták polgármesterjelöltjét ajánlotta támogatóinak figyelmébe.
A Politikai Elítéltek Közössége tiszteletbeli tagjává választották többek között Orbán Viktor volt miniszterelnököt, Mádl Ferenc volt köztársasági elnököt és feleségét.