A Budapest Airport azt javasolja a vasárnapi járatokkal utazóknak, hogy a megszokott 2 óránál jóval hamarabb, 3 és fél órával az indulás előtt érjenek ki Ferihegyre.
A Der Tagesspiegel című berlini újság vasárnapi számában megjelent interjújában Gyurcsány Ferenc az 1956-os évforduló kapcsán azt hangsúlyozta, hogy ez a nap időszerű kihívás is, mert a szabadság egyidejűleg felelősséget is jelent.
Köszönet a szabadság hőseinek címmel állandó kiállítás nyílt vasárnap Budapesten a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban. A bemutatott tárgyak ebben a formában még soha nem kerültek a nagyközönség elé.
Vasárnap délelőtt nyugalom honolt a fővárosi Kossuth téren, azonban az állami kitüntetések átadására érkező közjogi méltóságokat, kormánytagokat, politikusokat hangos zene fogadta.
Rendőri intézkedés történt a budapesti Boráros téren szombaton este. Nyolc személyt a IX. kerületi rendőrkapitányságra előállítottak, elszámoltatásuk folyamatban van.
Kossuth téri Híradó névvel saját lapot jelentetett meg a Parlament előtt több, mint egy hónapja demonstrálókat képviselő Forradalmi Nemzeti Bizottmány.
A válságból való kijutáshoz szükség lesz a baloldali világnézetű emberekre, a népéhez kötődő, nem idegen érdekeket kiszolgáló, új baloldalt is magába foglaló nemzeti egységre - egyebek között erről beszélt Varga Mihály és Kövér László a Fidesz választmányi ülésén.
Magyarországon ma nyílt hatalmi közdelem folyik – mondta a miniszterelnök az MSZP kongresszusán. A szocialista párt kiáll a kormányfő mögött, „Miniszterelnök úr, ezt tudd!” – fogalmazott beszédében Hiller István.
Az október 23-i központi ünnepség előkészületeként az '56-os forradalom és szabadságharc képeit tartalmazó óriástáblákat állítottak fel a Kossuth téri tüntetők és a hétfői emlékünnepség helyszíne közé.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc történelmi jelentőségére, az áldozatokra emlékeztek pénteken kora este Budapesten, a Terror Háza Múzeum előtt tartott ünnepi rendezvényen, amelyre a Fidesz és a múzeum invitálta az érdeklődőket.
Azonnali hatállyal felfüggesztették állásából a tatabányai kórház vérfertőzésért első fokon elítélt gyermekorvosát, visszavonták vezetői megbízását és fegyelmi eljárást indítottak ellene.
A Magyar Gallup Intézet felmérése szerint a lakosság negyede úgy gondolja, hogy Gyurcsány Ferenc inkább jól végzi a feladatát. A lakosság kétharmada azonban úgy ítéli meg, hogy inkább rosszul.
Ingatlaneladásból és/vagy EU-forrásból tovább folytatja a fővárosi önkormányzat a tulajdonában lévő Városligeti Műjégpálya rekonstrukcióját - jelentette be Demszky Gábor.
Sólyom László magyar államfő pénteken levélben mondott köszönetet az Amerikai Egyesült Államok elnökének a döntésért, amellyel George W. Bush 2006. október 23-át az elismerés napjának nyilvánította.
Az SDZSZ frakció támogatja a kormánynak azt a törekvését, hogy a konvergenciaprogramnak pontosan megfelelő költségvetést nyújtson be az országgyűlésnek, és ennek megfelelően támogatja azt is, hogy a parlament egy ilyen költségvetést fogadjon el.