Emberölés kísérlete miatt három év tíz hónap szabadságvesztésre ítélte a Mortimer néven ismertté vált fiatalkorút első fokon a Fővárosi Bíróság csütörtökön.
Miniszterelnöki kabinet segíti a kormány és kormányfő munkáját 2007. március 19-étől. A miniszterelnök kabinetfőnöke Gál J. Zoltán lesz, Danks Emesét pedig Demcsák Zsuzsa váltja a kormányszóvivői poszton. Az új emberek fiatalok, és politikai tapasztalattal nem rendelkeznek.
A Fővárosi Közgyűlés csütörtökön ismét szavaz a szakképzési reformról. A szocialista főpolgármester-helyettes szerint ezúttal meglesz a többség az iskolabezárásokhoz.
A tüntetők hangos „Bújj ki, Korózs!" kiáltásokat skandálva közeledtek az egri belvárosi társasház elé. Ám amikor meglátták, hogy a képviselő a kapuban állva egy tálcán nemzetiszínű szalaggal átkötött kenyeret nyújt feléjük, rögtön elcsendesedett a skandálás.
Az új kórházi struktúra nyomán több ezer kórházi dolgozó elbocsátása várható, köztük ezernél is több orvosé. Több milliárd forintot is felemésztenek majd a végkielégítések, az egyes kórházi osztályok megszüntetése, költöztetése, a dolgozók mobilizálása – írja a Világgazdaság.
Az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság várhatóan ítéletet hirdet a Mortimer-ügyben csütörtökön. Az ügyész letöltendő szabadságvesztést, a védő felmentést, vagy felfüggesztett szabadságvesztést kért.
Az ország ma nem szakértői kormányt akar, az ország helyre akarja állítani a demokráciát és sikeres kormányt akar, amelyhez a megoldás az előrehozott választás – mondta a Orbán Viktor, a Fidesz elnöke az Echo TV-nek adott interjújában.
A párttörvény rendelkezése ellenére névtelenül fogadott el 1,3 millió forintnyi adományt a Magyar Demokrata Fórum 2004-ben és 2005-ben, a párt a törvényi előírások figyelmen kívül hagyásával egyesült az MDNP-vel, és az MDF könyvelése több ponton nem felelt meg a számviteli törvény egyes előírásainak - olvasható az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerdán közzétett jelentéséből.
Szilvásy György államtitokra hivatkozva elutasította a Fidesz kérelmét, miszerint legyen nyilvános az, hogy a miniszterek támogatták-e a gyermekpornográfiával összefüggő törvénymódosítást az ezzel foglalkozó kormányülésen - tájékoztatta a Kormányszóvivői Iroda szerdán az MTI-t. Az adatvédelmi biztos szerint államtitokká minősíthetőek a kormányüléseken elhangzó vélemények.
Áttekintené és szükség esetén kibővítené a koalíciós szerződést SZDSZ-elnökké választása esetén Kóka János. Ezt maga a szabad demokrata elnökjelölt jelentette be szerdán Egerben.
Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) jogászai vizsgálják, hogy milyen jogi lépéseket fognak tenni annak kapcsán, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kedden jelezte, nem kér bocsánatot, amiért azzal vádolta meg a rendőrséget, hogy politikai utasításra cselekedett - mondta Petrétei József. A pártelnök továbbra is fenntartja véleményét.
A Fidesz azt javasolja, hogy az Alkotmánybíróság által alkotmánysértőnek ítélt elvárt adót már ne kelljen befizetnie annak, aki eddig nem fizette be, a többieknek pedig térítse vissza a kormány az első két hónapra befizetett adót - jelentette be Varga Mihály, a Fidesz alelnöke szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
Fordulatot jelent a főváros gazdálkodásában, hogy az idei évre nem terveznek hitelfelvételt; erről a módosított formában csütörtökön a közgyűlés elé kerülő idei fővárosi büdzséről szóló sajtótájékoztatón beszélt szerdán Demszky Gábor.
A magyarok szerint az EU-csatlakozás óta romlott a munkahelyek biztonsága, az egészségügyi ellátás színvonala, és csökkent az életszínvonal - derül ki a GfK Csoport tavaly év végén készített kutatásából.
A tavaszi ülésszakon kerül újra a képviselők elé az a törvényjavaslat, ami lehetővé tenné az ügyvédeknek, a közjegyzőknek és a végrehajtóknak, hogy ügyfeleik személyi adatainak valódiságáról is meggyőződjenek. A szabályozástól az ingatlancsalások visszaszorulását és általában a jogügyletek biztonságának javulását várják a jogalkotók.
Vasárnap tartják meg a megyei, a fővárosi és országos kisebbségi választást: mind a tizenhárom magyarországi kisebbség választhat országos önkormányzatot és összesen 57 területi kisebbségi önkormányzatot.
A jelenlegi egészségügyi rendszerben sem öngondoskodás, sem szolidaritás nincs, és meg kell teremteni a versenyt a biztosítók között – mondta Bokros Lajos egy Budapesti konferencián. Többen viszont a jelen rendszer javítására fektetnék a hangsúlyt.