A BUX május vége óta nem látott mértékben emelkedett a héten, és őrzi erejét a forint is. A Wall Streeten viszont rossz a hangulat, és csak még rosszabb lesz, ha az olaj és John Kerry tovább erősödik.
Indirekt módon a vajdasági magyarok ügyére is tartalmaz majd utalást a hétfői külügyminiszteri tanács záróközleménye, emlékeztetve a szerb vezetést a tartomány kapcsán vállalt kötelezettségeire.
Az osztrák AUA légitársaság nem vesz részt a Malév privatizációjában, a cég elnök-vezérigazgatója ugyanakkor érdekelt lehet a nemzeti légitársaság magánosításában.
Két magyar cég is szerepel azon a listán, amelyet a legnagyobb ipari szennyezőkről állított össze az EPER, az európai szennyezőanyag-kibocsátást vizsgáló szervezet.
A Deutsche Telekom visszavásárolja a T-Online internetszolgáltató tőzsdén lévő részvényeit. Európa legnagyobb távközlési cége a bejelentés szerint 2,9 milliárd eurót fizet azért a 26 százalékért, ami nincs a tulajdonában.
John Kerry nem teljesítette a hitelességi tesztet – állította George W. Bush az elnökségért folyó harc második nyilvános televíziós vitájában. A korábbinál jobban szereplő Busht ugyanakkor azzal vádolta demokrata kihívója, hogy nem bír szembenézni a valósággal és elismerni hibáit.
Önellenőrzési pótlékot róhat ki az APEH azokra az adózókra is, akik az adóhatósággal készíttetik el a szja-bevallásukat, ha a magánszemély a határidő lejárt után jelzi észrevételeit – írja a Napi Gazdaság.
Közel tízmillió forint értékben fedezett fel az Országgyűlés belső ellenőrző rendszere fiktív számlákat az MDF parlamenti képviselőcsoportjának könyvelésében.
Kuvait már megnyitotta az olajcsapot, Szaud-Arábia pedig kilátásba helyezte a kitermelés növelését. A történelmi olajár sokak szerint lélektani csapda, mások a szerkezeti bajokra figyelmeztetnek.
Tekintettel a magas olajárakra Szaud-Arábia, és Kuvait kész növelni termelését – jelentették ki az országok olajipari miniszterei egy Abu Dhabiban tartott energiakonferencián.
Az olasz kormány jóváhagyta a pénzügyi nehézségekkel küzdő Alitalia légitársaságnak szánt 400 millió euró áthidaló kölcsönt, miután a pénzügyminisztérium vállalta a garanciát.
Vietnam és az Európai Unió kereskedelmi megállapodást kötött az Ázsia-Európa fórum (ASEM) október 8-9. között zajlott csúcstalálkozóján. Ezzel fontos akadály hárult el Vietnamnak a Világkereskedelmi Szervezethez (WTO) való csatlakozása útjából.
Várahatóan az eddigi ideiglenes elnök, Hamid Karzai lesz a befutó a hétvégén tartott afganisztáni választásokon. Az ellenzék választási csalásról, a EBESZ rendezett választásokról beszél.
Az Internet Hungary jövő heti, ötödik konferenciáján elsősorban arra keresik a résztvevők a választ, hogy ki a felelős Magyarország informatikai fejlődésért, s milyen esélyei vannak az információs társadalom mihamarabbi kialakulásának.
A vállalatok szerint a távközlés liberalizációja nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket a telefonpiacon, mert továbbra is őrzi egyeduralkodó szerepét a Matáv - közölte egy kutatás alapján az Invitel Távközlési Szolgáltató Rt. az MTI-vel.
A balkáni térség országai, részben Magyarországon keresztül, vasárnap csatlakoztak az európai villamosenergia-rendszerhez - tájékoztatta a Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító Rt. vasárnap.
Esterházy Péter vasárnap vette át a német könyves szakma Béke-díját a frankfurti Szent Pál templomban. A díjat Konrád György után másodszor kapta meg magyar író.