Belföld

Móri ügy: négyen lehettek

A hazugságvizsgálat eredménye szerint nem kizárt, hogy négyen követték el a móri bankrablást - hangzott el az RTL Klub szerda esti híradójában; a kereskedelmi csatorna a birtokába jutott szakértői véleményeket ismertette.

A hírműsor információja szerint a bankrablás egyik gyanúsítottja, W. Róbert a rendőrök azon kérdésére, tudja-e, hogy a “móri bankfiók kirablásában hányan vettek részt”, azt válaszolta: “ketten voltak”, ugyanakkor a poligráfos vizsgálat eredménye alapján szakértők azt sem zárják ki, hogy négyen – tájékoztatott a tv-csatorna hírműsora.

A híradó emlékeztetett arra is: noha a férfi a márciusi hazugságvizsgálatkor mindvégig tagadta, hogy köze lett volna a móri mészárláshoz, a feltett kérdésekre adott válaszai azt mutatták, nem mondott igazat. Később a gyanúsított elismerte: ő lőtt rá a biztonsági őrre és ő őrködött a móri bankfiók ajtajában a rablás idején.

A hazugságvizsgálat a hírműsor információja szerint kizárta, hogy a korábban gyanúsított Hajdú Lászlónak és Kaiser Edének köze lett volna a mészárláshoz.

Horváczy Emese, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője a távirati iroda megkeresésére szerdán késő este azt mondta, a szakértői véleményeket átadták a gyanúsítottak ügyvédjeinek, de ezek tartalmáról nem kívánnak nyilatkozni.

Annyit azonban megjegyzett, a nyomozás jelenlegi adatai szerint továbbra is két gyanúsított van.

A Nemzeti Nyomozó Iroda február közepén jelentette be, hogy a 2002. május 9-én történt, nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablással W. Róbertet és N. Lászlót gyanúsítják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik