Élet-Stílus

„Két nap után kiszavaznak a picsába” – mondta Vona Gábor felesége arról, hogy a politikus az Árulókban szerepel

Lakatos Péter / MTI
Lakatos Péter / MTI
A Második Reformkor elnöke elmondása szerint szeret nyomozni, és nem szeretné, ha a műsorban az áruló jelző kerülne a neve mellé.

Hétfő este jelentette be az RTL, hogy a Második Reformkor elnöke, Vona Gábor is indul Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsorban.

A feleségem úgy bocsátott el ebbe a műsorba, hogy két nap után kiszavaznak a picsába

– mondta a politikus a bemutatkozó kisfilmjében, amelyhez hozzátette, reméli, „most az egyszer nem neki lesz igaza”.

Nem akar áruló lenni

Vona szerint az az erőssége, hogy felismerje a társas mozgásokat, mintázatokat, viselkedést.

A politikában csapatjátékok zajlanak, és azt gondolom, hogy az én érzékszerveim, a szimatom erre van kiélezve

– tette hozzá. Elmondása szerint szeret nyomozni, központban lenni, reméli az ártatlanok csapatát erősíti majd.

Egy másik párhuzamot is hozott a politikával: ott gyakran megkapják a politikusok azt, hogy árulók, itt nem szeretné, ha ez a jelző lenne a neve mellett. Vona egyébként nemcsak a realityben indul: múlt héten jelentette be, hogy pártja indulni tervez a 2029-es európai parlamenti és az önkormányzati választásokon, valamint a 2030-as országgyűlési választáson is.

Októberben jön az ötödik évad

Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban egy taktikai-pszichológiai nyomozós játék, amely a klasszikus „gyilkosos” vagy „maffiás” társasjátékok  alapjaira épül. A játék lényege a megtévesztés, a blöffölés és a csoportmanipuláció. A játékosok egy kastélyba költöznek be, ahol a játékmester titokban kijelöl közülük néhány Árulót (gyilkost), miközben a többség Ártatlan marad. Senki sem tudja a másikról, hogy melyik csapatban játszik.

Az Árulók tavalyi, negyedik évadáról itt írtunk bővebben:

Kapcsolódó
Az Árulók negyedszerre is működik, csak enyhe Hajdú Péter-túladagolást okoz
A harmadik évadban kipróbálták, hogyan működik a műsor civilekkel, most ismét a nagyjából híres embereké a főszerep. Vagyis az első részben leginkább egy bizonyos híres emberé.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik