Sport

Méterekre a céltól bukott hatalmasat a bringás, a nézők siettek a segítségére

Pedro Pinto nagyot esett a portugál bringaversenyen.
Eurosport.es / X
Pedro Pinto nagyot esett a portugál bringaversenyen.
Eurosport.es / X

Hatalmasat esett Pedro Pinto a portugál kerékpáros versenyen. Az ötödik szakaszt rendezték hétfőn, amely 17,4 kilométeres időfutam, a hazai bringás pedig mindössze 50 méterre volt a céltól, amikor felbukott.

Miután látszott, hogy nehezére esik feltápászkodni, egy néző hezitálás nélkül beugrott a kordonon, hogy segítsen neki.

A férfi előbb a kerékpárt fogta meg, és támasztotta a kordonnak, majd felsegítette Pintót, és letámogatta a pálya közepéről, ebben már segített neki egy másik néző is. Szükség is volt a közbelépésükre, a felvételen ugyanis látható, hogy nem sokkal később érkezett a következő versenyző és rendkívül beszűkült azon a részen a pálya.

Pedro Pinto a kerékpárját tolva, gyalog fejezte be a szakaszt, közel öt perccel maradt el az ideje a szakaszgyőztes Julius Johansentől. Pinto az összetettben öt helyet esett vissza, a 65. jelenleg.

Kedden szünnap lesz a tíz etapból álló versenyen.

Kapcsolódó
The pack rides during the 3rd (out of 9) stage of the fifth edition of the Women's Tour de France cycling race, 156.5 km from Geneva to Poligny, in Poligny, central-eastern France on August 3, 2026.
Amikor a nagy kebel előny: botránnyal fenyeget a női Tour melltartó-manipulációja
Vita az illegális melltartókról a Tour de France Femmes-en.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik