Romsics Ignác Széchenyi-díjas történésszel, akadémikussal, egyetemi tanárral találkozott Magyar Péter miniszterelnök és helyettese, Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A kormányfő a közösségi médiában közzétett fénykép mellett sokat nem árult el a találkozóról, hacsak annyit nem, hogy „a nemzetünk előtt álló sorskérdésekről” beszélgettek.
Professzor úrnál talán senki nem ismeri jobban a magyar történelmet
– írta a miniszterelnök, megköszönve egyúttal a találkozó élményét és a könyvet is, jóllehet, az nem derült ki, hogy melyik könyvről volt szó.
Romsics legújabb önálló kötete Hannibal ante portas – Hírünk a világban címmel jelent meg idén év elején a Helikon Kiadónál. A könyv Európa geopolitikai fenyegetettségével, az Erópai Unió jövőjével, valamint az Orbán-rendszer nyugati sajtóban kialakult képével foglalkozik.
Sulyok Tamás köztársasági elnök távozását követően sor került más, hasonló találkozókra is.
Hétfőn Magyar Péter még Polgár Judittal nemzetközi sakknagymesterrel egyeztetett, aki végül visszautasította az államfő-jelöltség lehetőségét. Ezen a találkozón más résztvevőt a miniszterelnökön túl nem neveztek meg.
Kedden a Vidéki prókátorként ismert Fülöp Botond ügyvéddel találkozott a kormányfő a Miniszterelnökségen. A közös fényképen szintén ott volt Ruff Bálint kancelláriaminiszter is. Fülöp korábban azt mondta, hogy sok nála alkalmasabb ember lenne a posztra, de lennének elképzelései arról, miként töltené be a tisztséget – ezért a találkozó időzítése feltűnő, bár Magyar nem állította, hogy a jelöltségről tárgyaltak.
