Akár büntetőjogi szakaszba is eljuthat az a BKK-n belüli visszaélés-sorozat, amelynek keretében a cég most már csak volt dolgozói munkaidő-nyilvántartást, gépjárművek menetleveleit, jegyzőkönyveket módosítottak, kizárólag abból a célból, hogy magasabb összegű pótlékokhoz juthassanak hozzá.
A BKK tájékoztatása szerint a munkavállalók több ellenőrzést tüntettek fel a jegyzőkönyvekben, mint amennyit ténylegesen elvégeztek, ezen kívül szolgálati gépjárművek menetleveleit és munkaidő-nyilvántartást hamisítottak, illetve jegyzőkönyveket változtattak meg több esetben. Tették mindezt úgy, hogy közvetlen felettesük, a szakterületi vezető mindvégig tudott a dologról, nemcsak szemet húnyt felette, hanem koordinálta is az eseményeket. Miután idén májusban egyes munkatársak a BKK közép és felső vezetését tájékoztatták a visszaélésekről, a cég vezetői összehangolt belső ellenőrzési és vállalatbiztonsági ellenőrzést rendeltek el.
A belső ellenőrzési vizsgálat egyértelműen feltárta, hogy a manipuláció célja a magasabb pótlékösszeg elérése volt, és nem a szolgáltatás minőségének ellenőri korrekciója. Bizonyítást nyert az is, hogy a visszaélés-sorozat a közvetlen felettes által támogatottan, de további vezetők tudta nélkül zajlott. A vizsgálat eredményére való tekintettel további munkáltatói, polgári, sőt büntetőjogi jogkövetkezmények érvényesítésére is sor kerülhet, ezen intézkedések előkészítése és végrehajtása jelenleg folyamatban van – tájékoztatott róla a BKK, hangsúlyozva, hogy kiemelten kezelik az ügyet, és az utasok érdekeire tekintettel maximális szigorral állnak a visszaélésekhez.
