A Tisza-kormány miniszterei Magyar Péter szerint hosszan sorolták a fideszes miniszterekről szóló tapasztalatokat, amelyeket a minisztériumi dolgozókkal beszélgetve ismertek meg. A kormányfő ezek alapján azt állította, hogy
- Pintér Sándor alatt meg volt tiltva a Belügyminisztériumban, hogy a minisztériumi dolgozók ugyanazt a bejáratot használják, mint a miniszter.
- A ma már Orbán Anita által vezetett Külügyminisztériumban az előző miniszter idején tilos volt leülni a közösségi terekben, ezért a székeket vissza kellett hozni a raktárakból, ahová a miniszter elvitette őket.
- Tanács Zoltán fideszes elődje idején tilos volt a miniszterrel egy liftben utazni.
- Nagy Mártonról pedig Magyar Péter azt mondta, azt beszélik, hogy megtiltotta a kollégáinak, hogy köszönjenek neki, mert úgy érezte, hogy a munkatársai köszönése zavarja őt.

