Belföld

Áder János mégis háborúellenes gyűlés szónoka lesz

Mohos Márton / 24.hu
Áder János ismét Orbán Viktor mellett szerepel majd.
Mohos Márton / 24.hu
Áder János ismét Orbán Viktor mellett szerepel majd.
Újra fideszes kampányeseményen fog beszélni.

Áder János később, máshol lesz az egyik főszónok. Csütörtöki hír volt, hogy – bár az eredeti meghívóban még a volt államfő szerepelt felszólalóként Orbán Viktor mellett a szombati kecskeméti háborúellenes gyűlésen – végül ott mégsem ő, hanem Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója tart majd beszédet.

A Mandinernek Partos Bence, a Digitális Polgári Körök (DPK) mögött álló Digitális Demokráciafejlesztési Alapítvány alapítója azt mondta, hogy Áder János az országjáró gyűlések idei záró rendezvényének lesz az egyik főszónoka. Szerinte az lesz az eddigi legnagyobb esemény, mert azt a nyolcezer fő befogadására alkalmas Pick Szeged Arénában tartják majd december 20-án.

Eddig minden eseményünk telt házas volt, ráadásul több százan rendre nem fértek be. Egyre nagyobb az érdeklődés, mindig többen és többen akarnak jönni. Arra jutottunk ezért, hogy nagyobb helyszínt kell keresnünk, és megszervezzük az eddigi legnagyobb Háborúellenes Gyűlésünket.

Partos Bence közölte: Áder János mellett további meglepetéseket is tartogatnak az évzáró eseményre. A Digitális Polgári Körök már közel 120 ezer taggal bírnak, a létszám továbbra is töretlenül növekszik – tette hozzá.

Orbán Balázs szombati szerepeltetése egyébként beleillik abba a sorba, hogy a kormányfő mellett eddig valamelyik kormánytag beszélt a DPK-s rendezvényeken (Győrben Szijjártó Péter, Nyíregyházán Gulyás Gergely). Áder János de facto fideszes kampányeseményen azóta nem jelent meg, hogy 2022-ben leköszönt az államfői posztról, noha a kötcsei pikniken Deutsch Tamás és Kövér László társaságában nosztalgiázott a Fidesz kezdeti éveiről és a korábbi polgári kormányok időszakáról. A minap megjelent interjúkötete kapcsán a volt államfő éppen azt nehezményezte, hogy mára a politika ketrecharccá vált.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik