Az űrhajós nyíregyházi kötődésű, és míg Kapu Tibor nyáron Kötcsén vett részt a Fidesz rendezvényén, most a szülei kaptak helyet az első sorban, közvetlenül Szabó Tünde, a választókörzet képviselője mellett.

Ezt követően Rákay annak a Sebestyén Józsefnek a nővérével készít interjút, aki július 6-án vesztette életét egy ukrajnai kórházban. A halála körülményeit azóta is rengeteg bizonytalanság és ellentmondás övezi: a családja szerint a beregszászi vállalkozót vasdorongokkal verték meg az ukrán hadsereg emberei, miután a nyáron Beregszászról mozgósították. A kiképzőtáborból videórészletek is kikerültek arról, hogy a térden álló, katonaruhás férfit csicskáztatják, alázzák. Sebestyén három nap múlva elhagyta a kiképzést, néhány nappal később maga ment be a beregszászi kórházba, ahol a hivatalos jelentés szerint tüdőembóliában halt meg július hatodikán. Az ukránok tagadják, hogy a férfi a bántalmazásba halt volna bele, vizsgálatot is indítottak az ügyben, a magyar kormány közben következetesen azt kommunikálja, hogy Sebestyén Józsefet halálra verték, Ukrajnában pedig embervadászat zajlik. Később a magyar ügyészség nyomozást is indított.
Az interjúban Sebestyén Márta megköszönte a Fidesz támogatását, Rákay pedig felidézte, hogy most volt Halottak napja, aztán jön az advent és a karácsony, és ez biztos nagyon nehéz lesz a családnak.
