Belföld

Megmagyarázta a Sándor-palota, miért törölte Sulyok Tamás az orosz szót a Munkácsot ért rakétatámadásról szóló posztjában

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Sulyok Tamás köztársasági elnök módosította a csütörtök reggeli, a munkácsi rakétatámadásról szóló bejegyzését. Az eredeti szövegében azt írta: „Mély együttérzésemet fejezem ki a Munkácsot ért orosz rakétatámadás sérültjeinek, akiknek mielőbbi gyógyulást és teljes felépülést kívánok”, majd később a rakétatámadás elől kivette az orosz szót.

Megkérdeztük a Sándor-palotától, miért járt el így a köztársasági elnök. Ezt válaszolták:

A bejegyzés szövegének módosítására azért került sor, mert az államfő hivatala még várta a hivatalos és részletes tájékoztatást, illetve megerősítést a Munkács elleni rakétatámadás körülményeiről, felelőseinek és végrehajtóinak kilétéről. Ugyanakkor a köztársasági elnök fontosnak tartotta, hogy az elsők között fejezze ki mély együttérzését a sérültek felé. Szeretnénk felhívni a figyelmet a megnyilatkozás lényegére és valódi szándékára, illetve tartalmára! A poszt ugyanis a harcok azonnali befejezésére és az emberéletek megóvására szólítja fel a résztvevőket, illetve együttérzést fejez ki az háborúban érintettek iránt. Érdemes emlékeztetni magunkat arra, hogy minden háború gyűlöletkeltéssel kezdődik. Közös felelősségünk, hogy ne hagyjuk ezt az első lépést sem megtörténni.

Korábban a külügyminiszter, Szijjártó Péter sem tért ki arra a bejegyzésében, hogy orosz rakéta sebesített meg 12 embert Kárpátalján, Orbán Viktor miniszterelnök viszont orosz rakétatámadásról írt órákkal Sulyok posztjának módosítása után.

Frissítés: Már Sulyok szerint is orosz támadás történt

„Igen” – ennyit válaszolt a 444-nek arra a kérdésére, hogy immár ki tudja-e jelenteni, hogy az oroszok rakétázták Kárpátalját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik