Megjelent a hivatalos információ a Kneecap ír együttes kitiltásáról, a zenekar tagjai három évig nem léphetnek be az országba az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság határozata szerint. A tagok beutazását és Magyarországon tartózkodását nemzetbiztonsági okokra hivatkozva utasította el a hatóság. Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára is megerősítette X közösségi oldalán, hogy a magyar kormány valóban kitiltotta az országból a zenekart.
A Magyar Nemzet írta meg csütörtök reggel, hogy a magyar kormány antiszemita gyűlöletbeszéd miatt nem engedi belépni az ország területére a Kneecap zenekart. Az ír trió a tervek szerint augusztus 11-én lépne fel a Szigeten.
A hivatalos üzenet: zéró tolerancia van az antiszemitizmussal szemben, és kötelességünk megvédeni a magyar – különösen zsidó közösségeket. A magyar kormány ragaszkodik ahhoz, hogy a fesztiválszervezők biztosítsák a magyar törvények betartását és az erkölcsileg megalapozott programokat
– írja Kovács Zoltán bejegyzésében.
A Kormányzati Tájékoztatás pedig úgy fogalmazott közleményében, hogy:
A Kneecap együttes tagjai folyamatos jelleggel, ismétlődő módon a terrorizmust és terroristákat támogató antiszemita gyűlöletbeszédet folytatnak. Magyarországon zéró tolerancia van az antiszemitizmus minden formájával szemben. Az együttes tagjainak nagy közönség előtt Magyarországon történő fellépése az együttes antiszemita nézetei miatt sérti Magyarország nemzetbiztonsági érdekeit. Ezért az együttes tagjait a magyar kormány illetékes szerve nyilvános hirdetmény formájában megjelent döntésével három évre kitiltotta Magyarország területéről. Belépésük esetén velük szemben a kitoloncolás nemzetközi gyakorlatának megfelelően járunk el.
Az együttes tagjai Hezbollah-zászlót lengettek és háborús bűnösnek nevezték Izraelt és azokat a kormányokat, amelyek őket támogatják. Előbb százötven magyar művész, illetve közszereplő aláírásával jelent meg egy, a fellépés lemondását kérő petíció, majd kiderült, hogy sem Óbuda önkormányzata, sem a Magyar Nemzeti Táncegyüttes nem támogatja ugyanezt. Utóbbi egyenesen kijelentette: nem kívánnak részt venni a fesztiválon, ha a helyzet nem változik. A Sziget sajtóosztálya lapunknak adott reakciójában egy hete kijelentette: kitartanak az eddigi véleményük mellett.
A fesztivál sajtóosztálya lapunknak csütörtökön azt írta, semmilyen hivatalos információt nem kaptak a zenekar kitiltásáról.
Az együttesről bővebben ebben a cikkünkben írtunk.
