Belföld

Kormányzóképességet mutatott a Tisza Párt, de alapvető kérdéseket nem nyitott ki – Böcskei Balázs és Róna Dániel a kongresszusról

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu
A Tisza Párt a hét végén tartotta második kongresszusát Nagykanizsán, amin Róna Dániel szerint Magyaréknak sikerült kormányzóképesnek mutatniuk magukat. A 21 Kutatóközpont igazgatója azt mondta, egy ellenzéki pártnak beszélnie kell a terveiről, de az erejét a mögötte álló, látható tömeg és az arcai adják – utóbbival szerinte a Tiszának továbbra is vannak problémái. Böcskei Balázs, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója arról beszélt, hogy a párt kormányzati problématérképéről látványosan hiányoznak az újraelosztási kérdések, bár az kérdéses, hogy a választók igénylik-e ebben a kampányban az ezekre adott erőteljes válaszokat, vagy a Fidesszel szembeni elégedetlenség miatt erre nem lesz szükség.
Ha onnan nézzük az eseményt, hogy a Tisza célja a kormányváltás, vagy akár a rendszerváltás kétharmados győzelemmel, akkor az a résztvevők számában, a vezérszónok magabiztosságában, az előadott kormányzati tervekben megfelelt az elvárásoknak

– mondta Róna Dániel politológus, a 21 Kutatóközpont igazgatója a Tisza Párt szombati, Út a működő országhoz konferenciájáról, hozzátéve, hogy a párttal szemben egyre gyakrabban fogalmazódott meg a kormányzóképesség felmutatásának elvárása is, amit szerinte sikerült teljesíteni.

A nagykanizsai rendezvényen a Tisza újabb szakértői mutatkoztak be, kerekasztal-beszélgetéseken többé-kevésbé körvonalazódtak a pártnak a társadalompolitikáról, az egészségügyről, az oktatásról és a vízügyről alkotott szakpolitikai alapelvei. Magyar Péter az eseményt lezáró beszédében meghirdette a magyar New Dealt, nagy vonalakban ígért többek között családi energetikai programot, vasúti reformot, a kilakoltatások leállítását, és Nemzeti Vagyonvisszaszerzési- és Védelmi Hivatalt is.

Böcskei Balázs politikai elemző, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója úgy értékelte a kongresszust, hogy az elsősorban az összefoglalása annak az útnak, amit a Tisza és Magyar Péter eddig bejárt. A rendezvény a célját elérte az eddigi bejelentések, pártépítési folyamatok nyomatékosításával, illetve annak a felmutatásával, hogy a jövőre vonatkozóan is vannak elképzeléseik. „Ezek nagyon fontos lépések egy párt életében, de általánosságban úgy, mint ahogy a modern pártokat megismertük a korábbi időszakokból, a Tisza továbbra sem létezik, például nincsenek tagjai, sem pártszervezete belső fórumokkal” – mondta. A szakértő szerint a Tiszának mostanra mindenképpen fel kellett mutatnia, hogy van szervezetisége, és ez itt most sikerült.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Olvasói sztorik