Belföld

Azt hitte, vírusirtó programot telepít, kétmilliójába fájt

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Pénzmosás bűntette miatt állítja bíróság elé a Szolnoki Járási Ügyészség azt a tápiószelei férfit, aki más által kicsalt pénzt vett fel Szolnokon a bankszámlájáról.

Ocsovai Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivője a lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy egy ismeretlen nő 2022 augusztus elsején magát banki ügyintézőnek kiadva felhívta a későbbi áldozatot telefonon. A sértett az ismeretlen nő utasításainak megfelelően – azt gondolva, hogy vírusirtó programot telepít – letöltött és elindított a telefonján egy olyan programot, mellyel hozzáférést biztosított a Netbankos adataihoz.

Ezt követően az ismeretlen személy átváltotta forintra a programot telepítő nő számláján lévő több mint 10 ezer eurót, majd abból 1 millió 960 ezer forintot utalt át a vádlott nevén lévő, a csalást megelőző napokban nyitott bankszámlára.

A terhelt tudta, hogy a számlájára ékező pénz bűncselekményből származik. Az átutalt összegből még aznap felvett 1 millió 906 ezer forintot készpénzben az egyik szolnoki bankban. A nő sérelmére elkövetett információs rendszer felhasználásával elkövetett csalást külön eljárásban vizsgálják Budapesten. Az ügyészség börtönbüntetést, pénzbüntetést, és vagyonelkobzást kért a tápiószelei férfire.

Ajánlott videó

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 
Olvasói sztorik