Élő Belföld

12+1 kérdést tesz fel a magyaroknak a Tisza Párt

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
  • Orbán Viktor a Múzeumkertben mondott beszédet, és húsvéti nagytakarítást ígért, mondván, a „poloskák átteleltek”. Hogy pontosan milyen lépésekre készül a kormány a szerinte „korrupt dollárokból megvásárolt” politikusokkal, bírókkal, újságírókkal és civil szervezetekkel szemben, az nem derült ki a miniszterelnök beszédéből, mindenesetre azt ígérte: felszámolják ezt az „árnyékhadsereget.” A kormányfő emellett az ukrán uniós tagságról szóló véleménynyilvánító szavazáson való részvételre buzdított, és a követendő álláspontot is világossá tette: „Uniót, de Ukrajna nélkül!”
  • A Tisza Párt a Bajcsy-Zsilinszky és az Andrássy út kereszteződésében állított színpadot, ahonnan a tömeg egészen az Oktogonig ért. Magyar Péter arról beszélt, hogy Orbán Viktor mára Európa egyik leggazdagabb embere lett a magyarok pénzéből, a „dinasztia” vagyona szerinte tízezer milliárd forintra tehető. A Tisza 12+1 kérdésben kéri ki az emberek véleményét, csökkentenék például a személyi jövedelemadót és az egészséges élelmiszerek áfáját. Magyar arról is beszélt, hogyha kormányra jutnak, a közpénzt érintő korrupciós bűncselekményeknél teljes vagyonelkobzást vezetnek be.
  • Percről percre tudósításunk a nemzeti ünnep eseményeiről.

Bódis Kriszta: Az ember szabadnak születik, nem alattvalónak

Bódis Kriszta jön a színpadra, de nem tudja elkezdeni a beszédét a tömeg skandálása közepette. Ő a történelmi megemlékezés apropójából végre vissza is megy az időben, és arra az időre emlékeztet, amikor évszázadokon keresztül egy szűk uralkodói réteg uralkodott Európa felett. Párhuzamot von a mai viszonyokkal, említve, hogy a hatalom ugyanúgy öröklődik, nem teljesítmény, rátermettség alapján ítéltetik oda, a vallási vezetők nem a lelki üdvöt szolgálják, hanem a hatalmukat védik, a tudás néhányak kiváltsága, miközben a tömeget tudatlanságban tartják.

Szajki Bálint / 24.hu

Ismerős ez?” – teszi fel a kérdést, de rögtön meg is nyugtatja a tömeget, hogy egyszer eljött már a felvilágosodás kora, és eljön újra. „Az ember szabadak születik, nem alatvalónak. A tudás nem bűn, hanem jog” – jelenti ki, utalva egyúttal arra, hogy a 19. században ezért robbantak ki a forradalmak szerte a kontinensen, mert az emberek felismerték, hogy a szabadság nem kegy, hanem jog.

„A magyarok szabad független Magyarországot akartak, ami nem idegen hatalmak alá van rendelve, hanem maga dönt a sorsáról” – mondta, majd megjegyezte azt is, hogy a szabadságharcot a Hasburgok mellett az oroszok verték le.

Bódis szerint a felvilágosodás lángja soha nem húnyt ki, minden korszaknak megvannak a maga zsarnokai, de a forradalmi népe is. A forradalom pedig nem kérdezi, hogy honnan jössz, hanem, hogy merre akarsz menni.

„Amikor egy nép igazán felébred, a zsarnok hiába próbálkozik, semmivel nem lehet megosztani” – jelentette ki, nagy éljenzést váltva ki a tömegből.

A Tisza-kormány első oligarchája

Az az ember lehet, aki az Andrássy és Bajcsy-Zsilinszky utak kereszteződésénél üzemeltet kürtöskalácsozót, annyian állnak sorba.

Érdekesség még, hogy a Tisza futóversenyek sátrait bérelhette ki az eseményre, mert többön Fighters run és hasonló faliratok állnak.

Az idő kellemetlen, a helyzet patt.

István a király, majd Petőfi

Eliza Bliss, nemzetközi hírű magyar mélyhegedűművész érkezik a színpadra. „Erzsike, játszál valamit!” – hallatszik be a közvetítésbe.

Mohos Márton / 24.hu

Eliza Bliss a Szállj fel, szabad madárt adja elő, az István a király című rockopera talán legismertebb dalát. Vadul lengnek a zászlók, sokan énekelnek is. Majd az éneklés átcsap sakndálásba: „Árad a Tisza, Árad a Tisza”.

Őt Sodró Eliza Junior Prima díjas magyar színésznő követi. Petőfit szaval, a Dicsőséges nagyurakat.

Szajki Bálint / 24.hu

Valaki rosszul lett a tömeg elején

Kollégánk a helyszínről jelenti, hogy az imént a tömeg elején orvosért kiáltottak többen, nem sokkal később több szakember meg is érkezett. Valaki rosszul lett, és elvileg „valami cukrosra” volt szüksége.

Ruszin-Szendi Romulusz: Talán szakértőt is találnak, hogy hajátültetésem volt

Isten neve után a legszebb a honvédé – kezdte beszédét a korábbi vezérkari főnök, a Tisza Párt tanácsadója. Felidézte, hogy a mai honvédség akkor született, amikor a magyar népnek elege lett a Habsburg elnyomásból: azaz 1848/49-ben.

Ruszin-Szendi Romulusz ezek után rátért az Orbán-kormányzat honvédelmi teljesítményére. Szerinte az ország jelenlegi vezetői „nem értik a honvédség, sem Magyarország igazi értékeit.”

Elnyomás van az orvosok, bírák, tanárok, a rendőrök közt. „Azt gondolják, ha félelemben tartanak bennünket, akkor megtörünk. Összeugrasztanak, listáznak” – folytatta. „Azt is büntetik az egyenruhásoknál, ha egy-egy bejegyzést mersz lájkolni.” Hozzátette: „Azért teszik ezt, mert félnek a hatalom elvesztésétől, félnek, hogy kiderül az igazság.”

Mi erre katonák azt szoktuk mondani, ne félj, rettegj! 1848 –ban pontosan ezért fogott össze az ország!

Erre a tömeg skandálásba kezdett:

Mocskos Fidesz!

Mohos Márton / 24.hu

Ruszin-Szendi azzal folytatta, hogy a fizetési anomáliákat fel kell számolni, hogy ne kelljen másodállásba menniük a rendvédelmi dolgozóknak, emellett bérlakás programot kell indítani nekik.

Kitért arra, hogy cáfolni fogják az állításait a kormány részéről,

talán találnak rá szakértőt, hogy hajátültetésem volt,

de

az állomány tudja, hogy igazam van. És hogy senkit nem hagyunk hátra.

Szajki Bálint / 24.hu

Mit gondol a tiszás ünneplő arról, hogy Ruszin-Szendi felbukkant a pártnál?

Miközben elkezdődött Ruszin-Szendi Romulusz felszólalása, egy hosszú hajú, magát liberálisként azonosító középkorú férfi röviden értékelte lapunknak a volt vezérkari főnök megjelenését a Tiszánál. A kezében leengedett magyar zászlón támaszkodó férfi azt mondta, „annál jobb, minél többen csatlakoznak, a lényeg, hogy végre elüldözzék Orbánt”.

Szajki Bálint / 24.hu

Egészpályás letámadást indít a Tisza a közösségi médiában

Rusznák András után újra megjelent a színpadon Péter Petra, és ismét felhívta a résztvevők figyelmét arra, hogy a mai napon talán a legfontosabb dolguk az, hogy jelezzék a tiszások a jelenlétüket az interneten és a közösségi médiában, legyen mindenki számára világos, hogy hányan jöttek össze a párt ünnepségén.

Árad a Nagykörút is

Már eljutni sem volt egyszerű a Tisza rendezvényére, Budáról érkezve minden megállóban egy villamosnyi ember próbált meg felszállni a 4-6-osra (a későbbi megállókban sikertelenül). Az Oktogonon végül patthelyzet alakult ki, a villamosról leszállni akaró emberek tömegét nem tudta befogadni a megálló, ezért két villamos közé szorultak percekre. A Nagykörúton a forgalom továbbra is halad, de már az Oktogontól megtelt az Andrássy út a Deák tér felé.

Nagyjából tíz éve vagyok hivatalos tüntetés-sommelier, azóta olyat még nem láttam, hogy az Oktogonon nem lehetett volna megállni, minden terület foglalt.

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Áradjon a Tisza az Instagramon is

„Árassza el a Tisza a netet is, szóljon minden rólunk” — hívta fel a résztvevők figyelmét kezdésnek Péter Petra. Felkérte a tiszásokat, hogy ennek érdekében hozzanak létre minél több közösségi médiás kontentet.

Felcsendült a Kell egy jobb ország

Pontban háromkor, az ünnepség kezdetekor a kijelzőkön egy légi felvétellel kezdődött a műsor, ezen látni lehetett, hogy az Andrássy nagy része faltól falig megtelt. Az információt visszhangzó ujjongás fogadta.

Még az út szélén is tömött a közönség, elöl már csak nagyon nehezen lehet közlekedni akárhogyan is. „Árad a Tisza!” — skandálta következőnek a tömeg, majd felcsendült a párt új, fehér lovon lovagló emberekkel teli klipje és a Kell egy jobb ország. A tömeg első részén az égben lengenek a magyar zászlók, amíg csak ennyi ember között el lehet látni.

Ezt követően Péter Petra foglalta el a színpadot, aki előbb megjegyezte örömét, hogy elállt az eső, majd a rendezvény résztvevőinek mondta el, mennyire büszke rájuk, hogy ennyien eljöttek, és hogy egy év után is itt vannak, hogy együtt tegyenek a változásért.

Éledezik az ifjúság

A tömeget elsősorban középkorúak és idősebbek alkotják, de vannak azért szép számmal huszonévesek és még fiatalabbak is, akik jellemzően a barátaikkal jöttek ki az Andrássyra. A 19 éves Boti például azt mondta a 24.hu-nak, neki korábban sem volt teljesen közömbös a politika, de mióta Magyar Péter felbukkant, napi szinten követi a közéletet és tüntetésekre is eljár. Ő a saját környzetében is érzékeli a tendenciát, hogy fiatalok politikai passzivitása oldódik.

„Közös akarattal minden lehetséges”

A Tisza rendezvényén a színpadot az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilisznszky út kereszteződésnél állították fel. Helyszínen tartózkodó kollégánk szerint az érdeklődők az esőveszély ellenére már a kezdés előtt bő fél órával összetömörödöttek az Andrássyt keresztező első utcán túlig. A színpad előtti szakaszt elsősorban a Tisza Szigetek tagjai alkotják, kezükben égbe tartott zászlókkal és településtáblákkal.

A hangszórókból 30y csendül fel, amikor a színpad felé menet a kiskunmajsai sziget egyik tagja arról beszélt kollégánknak, hogy „bár valóban nem teljesen egyértelmű, hogy az Orbán-rendszert le lehet váltani választáson, közös akarattal mégis minden lehetséges”.

A kivetítőn közben a Magyar Péter országjárásáról szóló kisfilm jelenetei pörögnek.

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Kormányváltós Trabanttal, piknikkel ünnepel a Kétfarkú Kutya Párt a Szabadság hídon

Piknikhangulatban, szemerkélő esőben ünnepel a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) a Szabadság hídra délután kettőre meghirdetett rendezvényen. Az ünnepség a jelek szerint a kormánypártok hangulatjavító ígéreteinek kifigurázásra fókuszál, erre utalnak legalábbis azok a szórakoztató játékok, amelyekkel a hídon felállított sátorokban várják az érdeklőket.

A magyarok istenére esküszünk, esküszünk, hogy ígéretet többé nem teszünk!

– ígérték az esemény meghívójában.

Noha a rendezvény délután kettőkor kezdődött, a színpadra csak három óra után várják Kovács Gergelyt, a párt társelnökét, hegyvidéki polgármestert, illetve Nagy Dávid pártigazgatót. A helyszínen értesültünk arról, hogy Döme Zsuzsanna Suzi társelnök, ferencvárosi alpolgármester viszont betegség miatt nem fog színpadra állni, az ő beszéde elmarad.

9 fotó

Az ünnepség dekorációjának középponti eleme egy kétütemű motoros Trabant. Az egykori kelet-német autóipar jellegzetes terméke – ahogy a rajta olvasható felirat felhívja a figyelmet – „kormányváltós” is.

Gyülekeznek a Tisza Szigetek tagjai

Valamivel kevesebb mint egy és negyed órával a Tisza Párt ünnepi rendezvényének hivatalos gyülekezője előtt az Andrássy út az Oktogontól befelé kokárdákkal és magyar zászlókkal vonuló kisebb csoportok felvonulóterületévé vált. Miközben vannak, akik az út menti kávézókban készülődnek a délutánra, az Opera előtt már el is indult a Tisza Szigetek országos találkozója. Az épület előtti teret nagyjából betöltik a kistelepülések neveivel ellátott nemzeti lobogókat vagy a Tisza Szigeteket hirdető táblákat az égbe emelő szimpatizánsok. Az itt felállított színpadon először Tarr Zoltán EP-, majd Bujdosó Andrea fővárosi képviselő szólalt fel, aztán Farkas Dezső köszöntötte az összegyűlteket, őt úgy konferálták fel, hogy a Tisza Szigetek megszervezése a feladata. Elmondta, naponta alakulnak a Tisza Szigetek, a tervük pedig az, hogy minden településen legyen egy csoportjuk.

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu Ruszin-Szendi Romulusz
Szajki Bálint / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu Nagy Ervin és Radnai Márk

Nagy biztonságban az ellentüntetők

Amíg Orbán Viktor szimpatizánsai elhagyták a Múzeum körutat, a rendőrök körbezártak egy maroknyi ellentüntetőt, hogy senkinek ne essen bántódása. A tömeg nagy része egyébként már elhagyta a helyszínt.

Szajki Bálint /24.hu

Húsvéti nagytakarítás

Jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák” – mondta Orbán, majd úgy folytatta: „felszámoljuk a pénzügyi gépezetet, amely korrupt dollárokból vásárolt meg politikusokat, bírókat, újságírókat, álcivil szervezeteket. Felszámoljuk az egész árnyékhadsereget, mert ők a mi újkori labancaink, a brüsszeli kegyencek, akik hazájuk ellenében, pénzért a birodalom szekerét tolják. Túl régóta vannak itt, túl sok mindent éltek túl, túl sok helyről kaptak pénzt. Éppen elég volt belőlük. Sorsuk a szégyen és a megvetés, a pokolban külön bugyor várja őket. (…) Legyőzünk benneteket újra, mert fényesebb a láncnál a kard” – zárta beszédét a kormányfő.

Sípolás, hazaárulózás, kivezetés

Orbán Viktor beszéde alatt folyamatosan sípolást, fütyülést lehetett hallani, a kordonok mögött ellentüntetők gyűltek össze. A hvg.hu beszámolója szerint Kindlovits Máté, Kubatov Gábor titkára próbálta megakadályozni, hogy a fideszesek összeverekedjenek az ellentüntetőkkel. Két embert kivittek a tömegből.

Fotós kollégánk is látott, hallott egy kis összeszólalkozást, hazaárulózást.

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Uniót, de Ukrajna nélkül

Ahogy a nemzet örök, úgy a birodalmak sem változnak. Brüsszel visszaél a hatalmával, és ugyanúgy uralkodni akar rajtunk, mint Bécs helytartói. De Brüsszelben is változnak majd az idők, „minden számlát ki fogunk egyenlíteni”, az ide küldött labancokat pedig visszaküldik Brüsszelbe – vetítette előre Orbán.

Uniót, de Ukrajna nélkül – ismételte el Orbán a reggeli Facebook-posztjában megfogalmazottakat. Szerinte egy éve az volt a kérdés, hogy „akarunk-e meghalni Ukrajnáért”, most pedig az, hogy bele akarunk-e rokkanni az ukrán uniós tagságba. Azt hangoztatta, hogy a magyarok nélkül nem lehet dönteni ebben az ügyben, és mindenkit arra biztatott, hogy vegyen részt az erről szóló véleménynyilvánító szavazáson.

Olvasói sztorik