- A Tisza Párt szombaton tartotta meg első, Vissza Európába című kongresszusát a Hungexpón. Magyar Péter pártelnök a végén beszélt, a NER heves ostorozása után számos területre nézve pontba szedett ígéreteket sorolt.
- „Most jön az a lépés, hogy egyesek ki fognak lépni a nyilvánosság elé” – mondta előzetesen Magyar a kongresszusról. Azt ígérte, hogy az eseményen komoly szakpolitikusok, elismert szakemberek szólalnak fel, illetve több szakterületet érintő kerekasztal-beszélgetéseket, workshopokat tartanak. A sportról Dr. Kulcsár Krisztián, a MOB korábbi vezetője beszélt, biztonsági elemzést Dr. Ruszin-Szendi Romulusz korábbi katonai vezérkari főnök tartott, az ő hátterükről külön cikkben is írunk.
A Tisza a felszólalókkal együtt dolgozik tovább a szakpolitikák megalkotásában
A házigazda elmondta, hogy a mai nap színpadra fognak állni olyan nagyra becsült, országosan elismert szakemberek, akiknek az elképzeléseire feltétlenül számítanak, de ami elhangzik tőlük, az nem a Tisza egyes szakterületeken kialakított végső álláspontja, hanem az ő véleményük, és egyben hozzájárulásuk a Tisza közös gondolkodásához. A párt dolgozik tovább velük, a végső álláspontok kialakítása érdekében.




