Csoportos létszámleépítést jelentettek be a Budapest Brandnél, miután a Fővárosi Közgyűlés többsége Vitézy Dávid kezdeményezésére minden támogatást megvont Budapest turisztikai, kulturális és városmarketing feladatait ellátó cégétől – jelentették be csütörtökön. A forrásmegvonás miatt távozik Faix Csaba is, a cég vezérigazgatója.
A közleményben azt írták, hogy a kialakult helyzet következtében a cég legtöbb szakmai programját törölni kellett, vagy átmenetileg fel kellett függeszteni, de a Budapest Brand a továbbiakban is ellátja a közfeladatait.
Emlékeztettek, hogy a cég többek között megszervezte a Budapesti Tavaszi Fesztivált, a főváros 150. születésnapjához kapcsolódó programokat, így a Budapest Nagyregényt, a Budapest Bejárót, a Lánchíd fesztivált, a Bulivillamost, a fővárosi cégek munkatársait bemutató Budapest Hősei programot vagy a Metrófesztivált.
Faix Csaba 2020 februárban kezdett a Fővárosi Önkormányzat cégénél dolgozni. Mostani posztján addig marad, amíg a folyamatban lévő projektek, valamint a 2024-es év pénzügyi lezárása megtörténik, illetve lezárul a csoportos létszámleépítés. Faix a Facebookon megköszönte a kollégái munkáját és valószínűleg Vitézynek üzenve azt írta:
A város nemcsak utakból, villamosokból, házakból vagy közművekből áll, hanem eseményekből, kultúrából, közös ünnepekből, megemlékezésekből, élményekből is. A közösen megélt pillanatok segítenek közösséget kovácsolni.
A fejleményekre nem sokkal később reagált Vitézy Dávid, aki Faix Csaba Facebook-bejegyzése alatt, pontokba szedve ismertette az álláspontját. E szerint:
- A főváros az elmúlt években több pénzt költött városmarketingre és rendezvényszervezésre, mint az utak és villamospályák felújítására, „belátható, hogy ez tarthatatlan volt így”, még ha az eredeti problémát a kormány forráselvonásai jelentik is. Ráadásul – mint Vitézy rámutatott – a turisztikai brandépítő munka bevételei ágazatilag sem a fővárosban csapódnak le, mivel az idegenforgalmi adó a kerületekhez megy, míg a további turisztikai bevételek az államhoz tartozó MTÜ-höz.
- A Budapest Brand költségvetésének csökkentése a főpolgármester eredeti költségvetési javaslatának is része volt.
- Az általa benyújtott módosító nem arra vonatkozott, hogy ne kapjon pénzt a cég 2025-ben, hanem arra, hogy ha a tevékenysége úgyis megszűnik, akkor a Főváros a 2024-ről áthúzódó tartozásait is inkább a cég eredménytartaléka terhére finanszírozza. Ezt pedig a főpolgármester mellett a baloldali képviselők és a Tisza is támogatta.
- Szerinte lett volna helye vitának a Budapest Brand tevékenysége és gazdálkodása kapcsán, de erre nem került sor, mert a költségvetési helyzet miatt fel sem merült a cég további finanszírozása.
Vitézy ezzel együtt pártolja azt az elképzelést, hogy a most elbocsátott munkavállalók, ha más területeken is, de el tudjanak helyezkedni a fővárosi intézményrendszerben.
