Belföld

Új szervezet felel a turizmusért a fővárosban

November 1-jétől Budapest Brand néven működik tovább a főváros turisztikai, kulturális és marketing szervezete. A Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. és a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ egyesülésével létrejövő Budapest Brand Nonprofit Zrt. egyszerre alakítja a város márka- és turizmusstratégiáját, felel a kulturális tartalmak előállításáért és a fesztiválok, vásárok szervezéséért a jövőben.

Az új társaság tájékoztatása szerint kiemelt feladatuk lesz a budapesti turizmus hatékonyabb koordinációja.

A Budapest Brand Zrt. feladata, hogy megkeresse, illetve megmutassa a városban rejlő lehetőségeket, közösségeket építsen az itt élőkből valamint, hogy egy élhető, szerethető városképet közvetítsen. A válság különösen érzékenyen érintette a kulturális fesztiválokat, a turisztikai szektort és a közösségteremtő projekteket, így ezek figyelembevételével kell újragondolni a város lehetőségeit, és ezen szempontok szerint kell segítenünk a helyi közösségek épülését

– közölte Faix Csaba, a Budapest Brand Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, aki az egyesülő cégeket is vezette eddig.

Budapesten még minimum hat hónapig nem lesz turizmus, és ezt már nem sokan bírják ki
Az újabb határzárral tovább tart a budapesti turizmus mélyrepülése, és a fővárosi vállalkozók nemhogy nem kaptak mentőövet, de ki is vannak zárva az állami pályázatokból. A főváros turizmusáért, fesztiváljaiért és arculatáért felelős Faix Csaba szerint ez igazságtalan, és a kormányzati segítség azért is fontos lenne, mert ha a most csődbe jutó éttermek, bárok, szállodák zárva lesznek, akkor a tavasszal visszatérő turisták azt látják majd, hogy Budapesten már nincs semmi.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik