Egy Tolna vármegyei kistelepülésen élő nő hívta december 18-án az esti órákban a rendőrséget, mert elmondása szerint párja bántalmazta, számolt be az esetről a honlapján a rendőrség.
A szekszárdi rendőrök rövid időn belül a megadott címre mentek, ahol egy erősen ittas nő fogadta őket. A bejelentő először nem is akarta magát igazolni az egyenruhásoknak, hosszasan győzködték, többszöri felszólítás után végül elmondta, hogy ki is ő valójában.
Az adatgyűjtés során kiderült az is, hogy a 28 éves nőnek nem először gyűlt meg a baja a rendőrökkel, ugyanis már többször intézkedtek vele szemben azért, mert valótlan tartalmú bejelentést tett. A Szekszárdi Rendőrkapitányságon ezúttal szabálysértési eljárást indítottak ellene.
A rendőrség felhívta a lakosság figyelmét, hogy a segélyhívó központokat és a rendőrség tevékenységirányító-központjait ne terheljék valótlan bejelentéssel, a 112-es segélyhívót szigorúan csak vészhelyzet esetén hívják. Az indokolatlan hívások túlterhelik a rendszert, ezzel veszélyeztetve olyan emberek életét, vagyontárgyait, akik valóban segítségre szorulnak, tették hozzá.