Belföld

A Pesti Srácok műsorvezetője nem érti, hogy Karsai Dánielben „miért nem volt annyi türelem, hogy megvárja, hogy az élet mondja: Danikám, akkor most van vége”

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Én nem értem, tehát Karsai Dániel, mondjuk ki, emiatt a betegség miatt halálra volt ítélve. Tényleg csak az volt, hogy na, mikor fog ez bekövetkezni. Tehát hogy az emberben, már bocsánat, de ne legyen annyi türelem, hogy megvárja azt, hogy az élet mondja: »Danikám, akkor most van vége!«, és akkor utána ebből ekkora politikai ügyet csinálunk, én ezt nem értem

– erről – vette észre a 444Kroó Zita a Pesti Srácok műsorvezetője beszélt a csatorna egyik adásában.

Karsai Dániel a múlt héten hunyt el, az alkotmányjogász három éven át küzdött ALS-betegséggel. Nevét akkor ismerte meg igazán az ország, amikor a strasbourgi bírósághoz fordult, hogy eutanáziához folyamodhasson, hogy méltósággal fejezhesse be életét.

Kroó „kicsit érdekesnek” nevezte, hogy a Momentum képviselője, Bedő Dávid a parlament őszi ülésszakának első napján azt kérte, egy perc néma csenddel tisztelegjenek Karsai emléke előtt, mivel ezt eldönteni szerintük Kövér László házelnök feladata – aki utólag vissza is utasította a tiszteletadást, mondván, hogy az „politikai propaganda a halál kultúrája mellett”.

„Az eutanáziát a magyar kormány nem támogatja, nem lesz nálunk, Karsai egyébként Strasbourgba is elment, ott sem engedték neki, és hát végül az Isten döntött a sorsáról” – összegzett Kroó Zita, aki nem sokkal később már arról beszélt, hogy:

Ez olyan, mint a tervezett [programozott] császár. Ha a gyerek nem farfekvéses bennem, nincs ok igazából arra, hogy én császármetszésre menjek, nem vagyok ötszáz kiló, meg nem veszélyezteti az életemet, hogy elkezdjek szülni, akkor minek?

Szerinte az élet „kezd nevetségessé válni”, mert már abba is bele akarunk szólni, hogy mikor akarunk szülni és mikor halunk meg.

Kapcsolódó
Karsai Dániel: Engem sokan hősnek tekintenek, de a valódi hősök a szeretteim
Karsai Dániel pert indított, hogy legalizálják az aktív eutanáziát Magyarországon. Rohamosan romló állapota mostanra ágyba kényszerítette, perében nem tudni, hogy mikorra születik döntés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik