Belföld

Négy év börtönt kértek a férfire, aki megverte tornyosnémeti volt polgármesterét

Vádat emelt az Encsi Járási Ügyészség azzal a szlovák férfival szemben, aki tavaly novemberben több nőt is lefújt gázsprayvel, s ököllel esett a volt polgármesternek Tornyosnémetibben.

Jogg Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy négy év börtönt és nyolc év Magyarország területéről való kiutasítást kértek a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével és más bűncselekményekkel vádolt szlovák férfira.

A vádirat szerint a szlovák férfi egy borsodi kistelepülésen él. Tavaly november elején bement egy ház udvarára, majd leütötte és megrugdosta az ott lévő férfit. Az áldozat nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Később az egyik éjszaka részegen bekiabált az itt lévő nőknek, majd lefújta őket gázsprayvel.

Az elkövető november végén is részegen balhézott a háznál. A felszólítás ellenére sem volt hajlandó távozni az udvarról, majd rátámadt az őt elküldő férfire. Ezt követően megpróbálta berúgni a bejárati ajtót, de mivel nem járt sikerrel, az udvaron parkoló két kocsit barmolta szét. Mindkét járműben milliós kár keletkezett.

Az éjszaka randalírozó férfival szemben a polgárőrök intézkedtek. A férfi egyikük kezéből kiütötte a mobiltelefont, és verekedésre hívta. Az időközben megérkező szintén polgárőr, de szolgálaton kívüli polgármesterre is rátámadt, s többször is mellkason ütötte. Az ügyészség négy év börtönt és nyolc év kiutasítást kért az elkövetőre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik