Belföld

„Engedj el, vagy téged szúrlak meg” – négy évet kapott a békíteni akaró unokaöccsét nyakon szúró férfi

Négy év börtönre és öt év Magyarország területéről kitiltásra ítélte a Budapest Környéki Törvényszék azt a férfit, aki 2022 decemberében nyakon szúrta az egyik hozzátartozóját Budaörsön.

A Budapest Környéki Törvényszék közleménye szerint az elkövető a későbbi áldozatnak a nagybátyja. Az ominózus napon a két férfi és a terhelt testvére együtt italoztak, majd kocsival útnak indultak.

Egyik ismerősük vezette a járművet, mellette pedig a későbbi áldozat ült. mögöttük pedig a vádlott a testvérével, a sértett élettársa és az elkövető gyermeke ült. Útközben a vádlott hangosan veszekedett a testvérével. A hozzátartozójuk  megpróbálta kibékíteni őket, de nem járt sikerrel.

Nem sokkal később a konfliktus miatt a kocsi sofőrje megállt egy raktár előtt, s  mindenki kiszállt a kocsiból. A testvérek folytatták a balhét és ököllel ütötték egymást. Dulakodás közben a vádlott elővett egy kést. Ekkor a sofőr a vádlott testvérét, míg a későbbi áldozat a terhelt fivérét fogta le. Erre a vádlott tiltakozni kezdett és azt kiabálta, hogy

Engedj el, vagy téged szúrlak meg

– majd nyakon szúrta a rokonát. Ezt követően az áldozat párja élettársa értesítette a mentőket. A megsérült férfit életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. Életét csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg.

A késelőt 4 év börtönbüntetésre ítélték emberölés kísérlete miatt, és 5 évre kitiltották Magyarország területéről 5 év időtartamú kiutasításra ítélte.  A vád és a vádlott teljeskörű fellebbezést nyújtott be,  így az ítélet nem jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik