Belföld

„Elkísértük, mert megrázta az áram és fájt a combja. De egyikünk sem erőszakolta meg”

Elképesztő történettel állt elő az a 15 éves fiú, akit azzal gyanúsítanak, hogy pár héttel ezelőtt egy idősebb barátjával megerőszakoltak egy 15 éves lányt Zádorfalvánál.

A nyomozás során megfogalmazott gyanúsítás szerint a 15 éves lány hazafelé tartott a biciklijével, amikor leszólította őt három falubeli fiatal. A beszélgetés során a három fiúból ketten – ők azóta az ügyben gyanúsítottak lettek – megkérték a lányt, hogy menjen velük, mert mondani akarnak neki valamit. A tinilány elkezdte követni őket, ám ahogy egy külterületi részhez értek, a két gyanúsított behúzta őt az út mellett található, kétszintes, elhagyatott pinceházba, ahol mindketten megerőszakolták a lányt, majd megfenyegették őt, hogy a történtekről senkinek se beszéljen.

Jogg Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, a két gyanúsított közül csak a fiatalabbik tett vallomást.

Ebben tagadta a bűnösségét, és azt állította: a faluban találkoztak a lánnyal, aki azt mondta nekik, hogy fáj a combja, mert megrázta őt az áram. Állítása szerint ezt követően elkísérték egy darabig a sántikáló lányt, de semmilyen elhagyatott épületbe nem vitték, és nem is erőszakolták meg

– idézte a vallomást az ügyész.

A bíróság négy hónapra elrendelte a két fiatalkorú gyanúsított nyomkövetős, bűnügyi felügyeletét, azzal, hogy engedély nélkül nem hagyhatják el a lakhelyüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik