Belföld

Betódult a boltba három nő a családjával, majd saját négyéves gyermekeik előtt köpködték és bántalmazták a portékáit védő kereskedőt

Betódult az egyik szécsényi üzletbe egy nagyobb család, majd közülük többen is bántalmazták a portékáit védő kereskedőt. A Balassagyarmati Járási Ügyészség hét személy ellen emelt vádat az ügyben.

A Nógrád Vármegyei Főügyészség közleménye szerint két nő és egyikük 14 éves fia, valamint további tizennégy családtagjuk – köztük kisgyermekek – tavaly augusztus negyedikén bementek az egyik szécsényi üzletbe, ahol a 14 éves fiú napszemüvegeket akart elrejteni a ruházatában.

A tulajdonos próbálta elvenni tőle az árucikkeket, emiatt dulakodás alakult ki közte és a közben odaérkező családtagok között. A boltosnak sikerült kiterelnie a feldühödött támadókat a boltból, azonban odakintről elkezdték feszegetni a bejárati ajtót, megdobálták a kirakatot, és fenyegetések közepette leköpdösték a kereskedőt.

A testvérpár és két fiatalkorú társuk ezután berontott a helyiségbe, majd a bolt hátsó részébe lökdösték a kereskedőt, ütlegelték, és próbálták a földre szorítani. A férfi bántalmazásának egy járókelő vetett véget. Az elkövetők nemcsak itt, hanem Nagylócon és Varsányban is követtek el vagyon elleni bűncselekményeket: feltörtek egy autót, és betörtek egy vegyeskereskedésbe és egy lakásba is. Ezzel közel 440 ezres kárt okoztak. A két fiatalkorú elkövető egy párra is rátámadt Nagylócon.

Az ügyészség rablás, csoportosan elkövetett garázdaság, lopás, könnyű testi sértés, valamint – mivel a boltban történt eseményeknek 4 éves gyermekek is tanúi voltak – a három édesanya ellen kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat. A három nőre és két másik terheltre letöltendő szabadságvesztést, a két fiatalkorúra pedig javítóintézeti nevelést kértek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik