Belföld

Több száz vízügyest vezényeltek át a veszélyzónába

GEORG HOCHMUTH / APA / AFP
Bécsi helyzetkép.
GEORG HOCHMUTH / APA / AFP
Bécsi helyzetkép.

Folyamatosan érkezik az átvezényelt több mint félezer szakember a leginkább veszélyeztetett vízügyi igazgatóságokhoz, hogy az állami védvonalakon vegyenek részt az árvízvédelmi munkában – olvasható az Országos Vízügyi Főigazgatóság vasárnapi közleményében.

Mint írják, a térség fölött lévő ciklon miatt továbbra is rendkívül esős az időjárás a Duna vízgyűjtőjén, elsősorban az Alpok északkeleti és a Kárpát-medence nyugati, illetve északi részén, és ez várhatóan így lesz az előttünk álló napokban is. A ciklon mozgása és alakulása azonban nagyon bizonytalan, a legkorszerűbb előrejelző eszközök prognózisait is képes felülírni, ezért kiszámíthatatlan, hogy a várható csapadék az egyes részvízgyűjtőket milyen mértékben érinti.Az elmúlt 24 órában a legtöbb eső a Bécsi-medencére, valamint a Traun és az Enns vízgyűjtőjére esett, ráadásul a vártnál jóval jelentősebb mennyiség, ugyanakkor más vidékeken alulmúlta az előrejelzettet. A következő egy napban ugyanezeken a területeken várható további jelentős csapadék, majd előreláthatólag a zóna nyugatabbra, tehát a Felső-Duna és az Inn vízgyűjtője fölé helyeződik át.

Ami a hazai területeket illeti, az éppen aktuális meteorológiai előrejelzés alapján a következő 6 napban a Dunán Adonyig a III. fok szintje fölötti, lejjebb több helyen az I. és II. fokú árvédelmi készültségi szintet meghaladó vízállásokra van kilátás

– olvasható a közleményben.

Ugyanakkor a Lajtán akár a valaha mért legmagasabb értéket (LNV-t) megközelítő, míg a Rábán és a Murán a II. fok szintje körüli tetőzésekre lehet számítani.

Budapesten az alsó rakpartot kedden érheti el a víz.

A vízügy Országos Műszaki Irányító Törzse (OMIT) folytatja az árvízvédelmi munkák koordinálását az országban. A vízügy több mint félezer munkatársa indult útnak, és érkezik folyamatosan az árvízzel leginkább veszélyeztetett Észak-dunántúli (ÉDUVIZIG) és Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (NYUDUVIZIG) területére, hogy segítse az állami védvonalakon szolgálatot teljesítő kollégáik munkáját.

Rajtuk kívül az önkormányzatok által a helyi védekezéséhez kért műszaki irányító szakemberek is ott vannak már az önállóan védekező településeken. A Duna magyarországi szakaszán ugyanis körülbelül ezer kilométer állami töltésvonal van, ahol a vízügy végzi az árvízi védekezést, emellett több tucat település önállóan védekezik, ott a polgármester munkáját vízügyes műszaki irányító és katasztrófavédelmi szakember is segíti.

A vízügy munkatársai folyamatosan figyelik az előrejelzéseket, és az aktuális adatokhoz igazodva készülnek, elsősorban a Duna és Lajta mentén. Mosonmagyaróvár védelmében zajlik a Lajta-szükségtározó megnyitásának előkészítése is.

A vízügy folyamatosan tartja a kapcsolatot a katasztrófavédelem, a rendőrség, a honvédség, illetve a polgárőrség képviselőivel is – olvasható a közleményben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik