Belföld

Választási csalási ügyben tartott házkutatást a rendőrség két veszprémi faluban

Választási csalás gyanúja miatt vizsgálja a rendőrség a szőci önkormányzati választás körülményeit.

A 24.hu megkeresésére a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy a településen „választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény gyanújával” indítottak nyomozást.

Forrásaink szerint a vizsgálat a településhez tartozó idősotthon lakónak mozgóurnás szavaztatása miatt indult, amely alapvetően befolyásolhatta a polgármester-választás eredményét.

Úgy tudjuk, az ügyben tanúmeghallgatásokra és szembesítésekre is sor került már, bár a főkapitányság az eljárás érdekére tekintettel nem közölt részleteket az ügyről.

Az érintett település egyik lakójától kapott információk szerint múlt csütörtökön házkutatást is tartottak Szőcön, illetve a szomszéd községben, Nyirádon a közös önkormányzati hivatalban, ahol a június 9-i választással kapcsolatos iratokat, dokumentumokat foglaltak le.

Az ügyben megkerestük Nyirád polgármesterét is, de tőle egyelőre nem érkezett válasz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik