Belföld

Népszava: az Iványi-féle iskolák adóssága miatt azok bezárásáról döntő kormányhivatalnak hatalmas tartozásai vannak

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Júliusban 424 millió forint adóssága volt annak a budapesti kormányhivatalnak, amelyik a 150 milliós tartozásra hivatkozva bezáratta az Iványi-féle Wesley-iskolákat – írta a Népszava. A Sára Botond főispán által vezetett Budapest Főváros Kormányhivatala arra hivatkozva döntött a 300 hátrányos helyzetű, főként sajátos nevelési igényű gyereket nevelő két oktatási intézmény bezáratásáról, hogy „a fenntartó által felhalmozott jelentős köztartozás, illetve közüzemi díjtartozás veszélyezteti a gyermekek folyamatos és biztonságos nevelését.” A két intézményt törölték az egyházi és a magánfenntartású köznevelési intézmények nyilvántartásából. Az intézkedés pár nappal a tanévkezdés előtt történt.

A lap szerint az intézkedést visszássá teszi az a tény, hogy a tartozást szankcionáló szervezet maga is úszik az adósságban. A Magyar Államkincstár (MÁK) legutolsó, július adatai szerint ugyanis az ország második legjobban eladósodott kormányhivatala a budapesti, amely 424 millió forinttal tartozott beszállítóinak.

Az Iványi Gábor lelkész vezette intézmények bezáratását árnyalja az is, hogy az állami iskolákat fenntartó tankerületi központok is rendszerint adósságokat görgetnek maguk előtt, különösen az őszi, a téli és a tavaszi időszakban. A MÁK adatai szerint a tankerületi központok lejárt tartozásállománya tavaly novemberben több mint 1,8 milliárd forint volt. A kormány decemberben rezsitámogatást adott a központoknak, így az összeg 26 millió forintra csökkent. Ám januárban és februárban ismét nőni kezdtek a tankerületek adósságai, amelyek márciusra mintegy 3,5 milliárd forintot tettek ki – ekkor ismét kormányzati beavatkozásra volt szükség. Egyes tankerületi központok még a nyári szünetben is tartozásokkal küszködtek, például a Békéscsabai Tankerületi Központnak idén júniusban 119 millió, júliusban már 155 millió forint volt a lejárt adóssága – közölte a Népszava.

Az állam úgy kéri számon egyes iskolákon az adósságot, hogy közben szinte minden területen komoly kifizetetlen számlái vannak. A Magyar Államkincstár adatai szerint július végén a költségvetési intézmények lejért adóssága összesen 79,8 milliárd forint volt.A tartozás legnagyobb részét évtizedek óta az állami kórházak halmozzák fel, de a notórius adósok listáján megtalálhatóak a rendőrségek és büntetés végrehajtási intézetek is.

Az Iványi-féle budapesti iskolák összes tartozását mintegy 150 millió forintra tették. Iványi Gábor korábban sokszor hangoztatta: azért tartoznak, mert az állam törvénysértő módon megfosztotta egyházukat eredeti státuszától és az azzal járó költségvetési források jó részétől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik